Az utóbbi hónapokban hétről hétre nőtt a boltokban kapható termékek ára, ám nemrég megfordult a trend, és egyre több áruházlánc kezdett bele hatalmas, tartós árcsökkentésbe. A Lidl, az Aldi és a CBA mellett most a SPAR is örömhírrel szolgál a vásárlóinak.

A SPAR vadonatúj akciója az Árzuhanás nevet kapta, ennek keretében eddig már 300 termék árát csökkentették, a március 20-án kezdődő héten pedig közel hetven további árucikk kerül majd kevesebbe az üzletekben. Ez a lista ráadásul hétről hétre bővül, és mindig hétfőnként hozzák nyilvánosságra, mely termékek kerülnek bele a promócióba.

IllusztrációForrás: Shutterstock

2023. március 20-a hétfőtől az Árzuhanás Promócióban résztvevő:

  • pékáruk (kenyerek, zsemlék, kiflik, bagettek, paillasse-ok) ára 7-40%,
  • haltermékek ára 18-30% közötti mértékben,
  • egyes húskészítmények (virsli, baconszalonna) ára 5%-kal csökken.

"A vásárlókat a hetente csökkenő árak mellett az egyéb kedvezmények, akciók, hűség-, és kuponajánlatok is segítik abban, hogy minél kevesebbet költsenek, miközben továbbra is minőségi és nagyrészt hazai forrásból származó termékek széles kínálatából válogathatnak" – olvasható a cég honlapján.

Az Árzuhanás Promóció részletei megtalálhatóak ezen a linken.