Mondhatni évek óta tart már L.L. Junior kálváriája. A rapper élete igazi hullámvasút, melyben eddig sokkal több volt a mélypont, mint a magaslat, és az Origo szerint ennek köszönhető, hogy egy időre mindentől távol, a Karib-térségben próbálta rendbe szedni magát.
L.L. Junior az elmúlt években tragikus körülmények között elveszítette egyik gyermekét, megromlott a házassága Körtvélyessy Kingával, harcolnia kell a vagyonért és kislánya láthatásáért. Az idén év elején adott visszatérő nagykoncert nem úgy sült el, ahogy tervezték és a Fekete Vonat immáron véglegesen feloszlott. Elmérgesedett a viszony közte és egykori zenésztársai között és új kapcsolatáról is azt pletykálták, hogy véget ért.

Ez utóbbi tényleg csak pletyka volt, ugyanis L.L. Junior kedvese miatt tért haza Dominikáról, mivel Dárdai Blankát a legjobb énekesnő kategóriában jelölték az egyik díjátadón. A hazatérésre viszont titokban került sor, sőt sokakat meg is lepett Junior döntése, ugyanis egyesek szerint az is benne volt a pakliban, hogy sosem jön már újra Magyarországra – írja az Origo.