Méhraj ölt meg legalább hat embert Nicaraguában egy buszbalesetet követően - jelentette kedden a helyi sajtó.
A szerencsétlenséget szenvedett busz egy olyan lejtőn bukdácsolt lefelé az északnyugat-nicaraguai San Sebastián de Yali település mellett, amelyen a helyiek méhkaptárakat állítottak fel méztermelésre egy kávéültetvény mellett.

Legalább tizennégy embert, köztük egy négyéves gyereket is kórházba kellett szállítani méhcsípések miatt. Beszámolók szerint a hétfőn történt baleset halálos áldozatainak életkora 8 és 84 év között volt. A helybéliek ugyan igyekeztek segítséget nyújtani a busz mintegy 45 utasának, de a felbolydult afrikai méhraj miatt nem tudtak a közelükbe férkőzni a mentőegységek kiérkezésééig. A TN8 helyi televízió szerint egyes áldozatok testén több mint 300 méhcsípést találtak - írja az MTI.