Beazonosították a Mount Everesten Suhajda Szilárdot: "A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy életben találják"

hegymászó Mount Everest Suhajda Szilárd
Kedd este indult el a Mount Everest csúcsára Suhajda Szilárd, akiről egészen a mai napig semmilyen információt nem lehetett tudni. Felesége, Legindi Tímea reggel még azt nyilatkozta, hogy emberi alakot véltek felfedezni a 4-es tábor fölött, nagyon bíznak benne, hogy a férje lesz az. A legfrissebb hírek szerint a hegymászót beazonosították, hajnalban indul a keresőcsapat. 

A hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta. A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy 26-án reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már május 26-án, a késői órákban felérhetnek hozzá.

Suhajda Szilárd Forrás: Origo

A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban"
mondta Legindi Tímea az expedíció kommunikációs munkatársa, aki nem csak Szilárd
egyszemélyes háttércsapatát alkotja, hanem a mindennapokban is szerető társa, felesége.

Suhajda Szilárd 2023. május 20-ról 21-re virradó éjjel indult el csúcsmászó körére. A csúcsmászás napját a legkedvezőbb időjárás-előrejelzés ismeretében május 24-ére tűzte ki. „Most vagyok legközelebb az Everest csúcsához. Félek, ugyanakkor boldog izgatottsággal várom az indulásom: a „rajtvonal" – a 4-es tábor, ahonnan kezdetét veszi a konkrét csúcsmászás – még messze van! Addig bármi történhet, de nagyon bízok a jó szerencsében! Úgy érzem, a felkészülésemen és az expedíció eddigi heteibe fektetett munkán nem múlhat a siker! Szerencsés vagyok, hogy a Családom és Barátaim, támogató Partnereim, sőt, egy egész ország mellettem áll! Úgy érzem, mindenkiért mászok most! Készen állok!" – nyilatkozta indulása előtt a hegymászó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.