Tűsarok és gázpedál: Tényleg rosszabbul vezetnek a nők?

gázpedál autóvezető autóvezetés sofőr kormány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai napig előítéletek, sértő megjegyzések, olykor kifejezetten durva beszólások kísérik a női sofőrök jelenlétét az utakon. Mintha a jogosítvány megszerzése és a forgalomban való aktív jelenlét kizárólag férfiprivilégium lenne, pedig megfelelő felkészítéssel a nők egyenrangú társak az utakon.

Thinkstock
Thinkstock

De valóban gyengében vezetnek a nők? A kérdésre szakértőnk, Gyémánt Péter szerint egyértelműen NEM a válasz, mert a nők nem gyengébben, hanem másként vezetnek, mint a férfiak. Éppen ezért a forgalomban való részvételre is más szempontok figyelembevételével kell és lehet is őket felkészíteni.

Szakértőnk, aki 2004 óta foglalkozik a női vezetés témakörével úgy látja, hogy az autósiskolás férfitársadalom hajlamos arra, hogy az autóvezetést pusztán egy manuális gyakorlatnak fogja fel és így is oktassa. Pedig ez ennél sokkal több, hiszen itt is, mint minden tanulási folyamatnál fejben dől el minden. A fizikai tényezők mellet a pszichés és a szocializációs különbségek is fontos szempontok, és tény, hogy valóban különböznek a nők és a férfiak.

"Valamikor a 2000-es év elején olvastam egy cikket, mely szerint az Angol Autóklub (AA) felmérései szerint a nőknek átlagosan 14,5 órával több gyakorlás szükséges a jogosítvány megszerzéséhez, mint a férfiaknak. Utána néztem a dolognak, és arra jutottam, hogy ez hazánkban is így van. Végeztünk egy országos felmérést: 1027 olyan nőt kérdeztünk meg, akik 2002 és 2004 között szerezte jogosítványt. Azt kutattuk, hogy mi alapján választottak autósiskolát, mi volt a véleményük az autósiskolájukról, az oktatójukról, hány órát vezettek, mennyi vizsgájuk volt, mik voltak a főbb problémáik a tanulás során. Összefoglalva azt néztük meg, hogy milyen volt ez az oktatási szolgáltatás 2004-ben a nők szemével. És ezt mindenképpen kiemelném: NŐI SZEMMEL milyen ez a szolgáltatás. Ebből kiderült, amit előtte is sejtettünk: az oktatóknak fogalmuk sem volt arról, hogy a nők miben másak a vezetés elsajátítása során, mint a férfiak. És itt megjegyezném, hogy az oktatók 90 százaléka férfi" - meséli szakértőnk.

Parkolópályán

Úgy tűnik, a jogosítvánnyal rendelkező nők egy része az érvényes okmány birtoklása ellenére sem mer részese lenni aktív módon a közlekedésnek, és ennek oka egyértelműen az önbizalomhiányban keresendő. Amelyet az esetek jelentős részében párjuk még véletlenül sem erősít meg. Szánakozó vagy számonkérő megjegyzésekkel, ingerült pillantásokkal kísérik a nők vezetését, és olyan helyzet is akad, amikor ennél is durvább helyzet állhat elő, amikor a férfi "belenyúl" a kormányba menet közben, vagy ráförmed, dirigálja a másikat, hogy mikor fékezzen, adjon gázt. Nem csoda, hogy a nők egy idő után kerülni szeretnék a megalázó helyzetet és a konfliktusokat, így önként adják át a volánt a férfiaknak. Persze nem mindenki...

Thinkstock
Thinkstock

Zsuzsa, 31 éves, ápolónő
"Én is nehezen, a harmadik nekifutásra szereztem meg a jogosítványomat, és nem tudom elég érzékelhetően visszaadni a párom arckifejezését (elfojtott gúny, na én megmondtam), amikor az újabb és újabb kudarc hírével hazaérkeztem. Aztán az első közös úton, amikor én vezettem, előadta a pasik szokásos nagyjelenetét: folyamatosan kommentálta, hogy mit csinálok rosszul, míg a harmincadik beleszólásánál egyszerűen elvesztettem a türelmem. Beletapostam a fékbe, és megmondtam neki, ha nem hagyja abba, ha nem hajlandó felnőtt módon kezelni engem, akkor szálljon ki, és akkor ez volt az utolsó közös utunk, és közös élményünk is, én ugyanis nem akarok olyan férfit magam mellett, aki ennyire sértő módon semmibe vesz. Maradt... és csendben maradt. Olyannyira jó lecke volt ez számára, hogy az életünk más területein is kicsit hátrébb húzódott. Teret, levegőt és pozíciót ad."

Éva, 26 éves
"Friss jogosítványom volt, és az első utamon meghúztam a közös autónkat a kapunál. Annyira üvöltött velem, hogy elsírtam magam. Azóta nem vezetek, de az autónk már többször is összetört. Nem én, hanem a párom törte össze."

Aztán akadnak olyanok is, akik nem várják meg a kudarcokkal teli oktatás végét, hanem időben váltanak:

Zsuzsa, 36 éves
"Amikor a speciális oktatásra bukkantam, már két sikertelen vizsgán voltam túl. A második után sírógörcsöt kaptam, és egyébként ez, hogy folyamatosan a könnyeimmel küszködtem a 'normál' oktatás során is jellemző volt rám. Rám, aki tizenkét embert irányítok a saját cégemnél.
De az oktatómnak sikerült bebizonyítania, hogy alkalmatlan vagyok a vezetésre, és valóban, valahogy mindent rosszul csináltam: nem tudtam tolatni, folyamatosan lefullasztottam az autót, nem engedtem ki a kéziféket, rosszul mértem fel a mögöttem haladó sebességét, nem tudtam előzni. Egy idő után rettegtem a vezetés gondolatától is és attól is, hogy mások, például a beosztottaim előtt kudarcot vallok. Aztán megtudtam, hogy ez is, mint minden, fejben dől el, és hogy a minimális biztatás is szárnyakat adhat, valamint ha tudom, hogy miért csinálok rosszul bizonyos manővereket, akkor azokat ki is tudom küszöbölni."

Emma, 28 éves
"Lehet nevetni, de én ma már csak mosolygok, ha látom a pasik arcán a megdöbbenést, amikor volán mögé ülök, és centire pontosan berakom a kocsit két parkoló autó közé."

Oktatás nemek szerint?

Az, hogy a nemeket a különböző oktatási formák során különválasszák, csak nálunk tűnik ennyire furcsa dolognak, hiszen Angliában vagy Svájcban évszázadok óta működnek ilyen magániskolák. Németországban a közoktatásban pedig most tervezik bevezetni azt, hogy egyes tantárgyakat külön tanítanak fiúknak és a lányoknak. Mindezt azért, hogy a német gyerekek tanulmányi eredményei javuljanak.

Thinkstock
Thinkstock

Sminkelj és vezess

Gyémánt Péter és csapata az eredmények feldolgozása után létrehozott egy szakmai csoportot, amely azt a feladatot kapta, hogy dolgozzanak ki egy hatékony módszert a nők autóvezetésének oktatására. A team tagjai között mérnök, pedagógus, autósiskolás szakember, orvos és pszichológus is volt. Az elmúlt évek során 15 000 nő tanult meg a testre szabott módszerrel vezetni, és fontosnak tartották, hogy egyre több olyan női sofőr kerüljön ki a közutakra, aki magabiztosan mer volán mögé ülni, akit nem lehet "ledudálni" az útról, mert tisztában van valós képességeivel és pontosan tudja, hogy a vezetés területén hogyan használja ki a női nem sajátosságaiból fakadó előnyeit, illetve hogyan küszöbölje ki a hátrányokat.

Anatómiai valamint pszichés tényezők

A nők egyszerre több dologra is képesek figyelni, és ami ennél is sokkal fontosabb, egyszerre elemezni tudják a több irányból érkező ingereket és információkat, ám a nők hallása és látása is más, mint a férfiaké. Ebben a speciális helyzetben fontos, hogy a nők térlátása általában gyengébb, mint a férfiaké. Nem véletlenül nehezebb a visszapillantó használata, valamint a tükörből tolatás. A nőkre szabott program során az ilyen feladatokat speciális felkészüléssel és több gyakorlással oldják meg az oktatók.
A nők lassabban hoznak döntést egy-egy közlekedési helyzetben, mint a férfiak. Ez lehet előny és hátrány is, hiszen néha nagyon gyorsan kell reagálni a szituációra, ugyanakkor a nők megfontolt döntéseikkel sok balesetet előznek meg.

Masnis biztosítás

Egy időben a biztosító társaságok alacsonyabb biztosítási díjakat kínáltak a nőknek, mert a statisztikai eredmények azt bizonyították, hogy a nők biztonságosabban vezetnek. Ez ma több országban is átalakulóban van, mert a biztosító társaságok ilyen jellegű döntését egyes csoportok és személyek diszkriminatív jellegűnek ítélték és kérték annak eltörlését. Ennek ellenére marad a tény, hogy a nők kevesebb balesetet okoznak, sőt a lányok (14 év alatti, gyalogosként, illetve kerékpárosként közúton, forgalomban részt vevő gyerekekről van szó) kevesebb balesetet szenvednek el, amely óvatosabb közlekedési szokásaiknak tulajdonítható.

Egyes fórumokon azonban megoszlanak a vélemények a speciális női autóvezetési tréning sikerét és létjogosultságát illetően. Íme néhány hozzászólás:

Kamionos 1: "...soha, de soha, de soha ne kerülj ki az útra. Atyaisten... ilyenek jönnek szembe velünk, és csodálkozunk, hogy ennyi baleset van?
Ha neked a vezetés ekkora fóbiát okoz, akkor MIÉRT AKARSZ JOGOSÍTVÁNYT?! Miért akarod magadat és másokat is veszélybe sodorni?
Ha valaki nem élvezi a vezetést, ne vezessen! Aki fél a víztől, ne menjen mély vízbe!

Thinkstock
Thinkstock

Kamionos 2: "Bizonyára szellemesnek szánták azt a reklámot, amiben a lámpánál lefulladó hölgynek azt tanácsolták, hogy menjen hátra a dudáló autóhoz, hogy cseréljenek. Én mást javaslok. Először is, ne fulladjon le! Ha ez mégis megtörténik, indítson villámgyorsan újra, és húzzon onnan a francba, ne rabolja több tucat ember idejét csak azért, mert képtelen volt valamit megtanulni, ami alap ahhoz, hogy a forgalomban részt vehessen."

Oldboy: "A férfiak agresszivabb, de jóval leleményesebb vezetők, mint a hölgyek. Egy jó dolog van a hölgyvezetők elterjedésében: internetes honlapok tömkelegein láthatunk olyan gyöngyszemeket, ahol nők parkolnak, forgolódnak, tolatnak, és csak ők képesek 5 méteren belül egy kapualjban fejre állni egy Skoda Octaviával. Minden elismerésem... valószínűleg még sminkelt is."

JKT: "Csak csendben kérdezem: fel sem merült bennetek, hogy a jobb sorsra érdemes nőneműek esetleg azért bénáznak, mert megbénítja őket a hozzátok hasonló alakok durvasága és adott esetben pofátlansága? Tanulóként - abszolút idealista, és eléggé el nem ítélhető módon - azt hittem, a közlekedés egyfajta szabályjáték, hogy a KRESZ mindenkire egyaránt vonatkozik, a kölcsönös udvariasság és tolerancia nem felesleges energiapazarlás. Rá kellett jönnöm, nagyot tévedtem. Aki tíz méterért vagy másfél másodpercért képes kockáztatni mások életét, az menő, a többi béna, tökéletlen, akitől nemhogy vissza kellene venni a jogosítványt, de halmazati büntetésként fel kellene négyelni, kerékbe törni, de legalábbis zubbonyba csomagolni."

Szitakötő: "Mint minden másban, a vezetésben is óriási szerepe van az egészséges önbizalomnak a kellő gyakorlat mellett. Az utóbbit pedig kizárólag a forgalomban lehet megszerezni. Ott tényleg nem elég visszafelé is fújni a KRESZ-t, a pillanatnyi szituációt kell felismerni és megfelelően kezelni. És ez az a pont, ahol erősen bezavar a közlekedési partner magatartása, ha a kürtre ragad az egyik tenyere, másik kezét nemzetközileg ismert jelzések bemutatása foglalja le, ő maga meg autóstul az előtte haladóra tapad. Követési távolság? Ohne! Persze, hogy a szerencsétlen kezdő szabadulni szeretne a helyzetből, amiből jól már semmiképpen nem tud kijönni. Az idegesség kapkodást eredményez, a te példáddal élve a sokadik lefulladást a lámpánál. Az egészséges önbizalom volt, nincs."

A szívük is együtt dobban - Így élnek az ikrekhttp://www.life.hu/tested-lelked/20110727-a-szivuk-is-egyutt-dobban-igy-elnek-az-ikrek.htmlIlyen volt Amy Winehouse temetésehttp://www.life.hu/tested-lelked/20110726-amy-winehouse-temetese.htmlAlagút, fény, nyugalom - Ilyen az élet a halál után?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110726-elet-a-halal-utan-alagut-feny-nyugalom-boldogsag.htmlFogyásom története: Taposógépes szereposztás Kata főszereplésévelhttp://www.life.hu/tested-lelked/mozgas/20110725-fogyasom-tortenete-kata-ledolgozta-a-szules-utani-sulyfelesleget.htmlA megfelelési vágy hajszolta halálba Amy Winehouse-thttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110725-amy-winehouse-halala-szammisztikai-elemzese.htmlFogyj 15 perc alatt - Vége az órák hosszat tartó izzadásnak!http://www.life.hu/tested-lelked/mozgas/20110726-fogy-15-perc-alatt-speedfitnesszel-masfel-oras-edzest-helyettesithetsz.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.