2016, a lezárás éve – Horoszkópod elárulja, mire számíts az új esztendőben!

2015.12.23. 07:22

Sorsfordító év vár a Skorpiókra, az Ikreknek változniuk kell ahhoz, hogy változhassanak, a Bakoknak pedig nem szabad tovább húzniuk az időt, és rendezniük kell függőben lévő ügyeiket. Tudni akarod, mi vár rád 2016-ban? Olvass tovább, horoszkópod megmondja!

2016 kifejezetten mozgalmas és élettel teli lesz számodra, izgalmakból nem lesz hiány, főleg tavasszal és nyáron. Viselkedj Koshoz méltó módon, légy tüzes, és ne hagyd, hogy mások beleszóljanak az elképzeléseidbe. Az új kihívásokra mondj bátran igent, még akkor is, ha számodra az adott téma nem ismert vagy túl nagy falatnak tűnik. Keress új utakat, ne félj beleugrani az ismeretlenbe, mindeközben a múltat hagyd a hátad mögött. Uránusz és Plútó erősen befolyásoljak a napjaidat az év első harmadában, sokszor akadályoztatva érzed majd magad, de aztán ez a hatás késő tavaszra enyhül, így könnyebben megtalálod a számításaidat, végre ismét megérkeznek az eredmények, amelyekért sokat teszel. Tartalmas emberi kapcsolatokat tudsz kiépíteni, főleg baráti és üzleti területen. Nem lesz időd unatkozni, ne is álmodj ilyesmiről!
Rólad egyértelműen kijelenthető, hogy nem vagy túl heves természetű, a lépéseid megfontoltak és szinte mindent előre megtervezel. A mozgalmasság, a kapkodás, a folyamatos jövés-menés nem kenyered és mégis beköltöznek ezek 2016-ban a mindennapjaidba. Olyannyira jelen lesznek, hogy még élvezni is fogod a lendületességet. Ugyanakkor figyelj arra, hogy ne ess túlzásokba, hisz hajlamossá válsz arra, hogy alaposan összekuszáld életedet, sok dolgot vállalj fel egyszerre, így nem mindent fogsz tudni maradéktalanul teljesíteni. Ügyelj arra, hogy régi dolgok ne maradjanak függőben, ezek árthatnak neked. Szinte minden életterületen adódnak hiányosságok, s csak rajtad múlik, hogy összekapod magad, vagy tétlenül nézed, ahogy darabokra hullnak bizonyos dolgok. Gyökeres változásokra vágysz? Akkor cselekedj, de kapcsolódjon ehhez kellő megfontoltság! Amennyiben magánéleted rendezetlen, tudd, hogy a te kezedben van a megoldás kulcsa. Légy toleráns, emberi és kompromisszumokra kész egész évben.

Az elmúlt esztendőkben volt részed felemelkedésben és bukásban egyaránt, viszont sokat tanultál, s ezt a tapasztalatmennyiséget végre a magad javára tudod fordítani 2016-ban. Mindaz, amibe időt és energiát öltél, végre megtérül, s jelentős áttörések várhatóak szinte mindegyik életterületen. Ami eddig elmaradt, az most megérkezik, örülj mindennek, amit kapsz. Itt van 2016, eljött a változás ideje, hagyd magad mögött a múltat, csak a jövő irányába tekints, amit szükséges lezárni, azt engedd el, s vess el végre új magokat. Ints búcsút a kellemetlen élményeknek, és ez különösen igaz a tartalmatlan emberi kapcsolatokra. Ideje a gyökeres változtatásoknak, ehhez bátorságra lesz szükséged, de Ikrekként az átváltozás mestere vagy, bármit meg tudsz valósítani. Foglalkozz vadonatúj dolgokkal, olyan témákkal, amelyek eddig inkább megfutamítottak, mint vonzottak. Ne halogass semmilyen munkát, ne zárkózz el a barátaidtól, se a családodtól!

Fontos, fordulatokkal teli év vár rád. 2016-ban nem lesz idő lazsálni, álmodozni, reményeket táplálni azzal kapcsolatban, hogy majd minden magától megoldódik. Cselekedni kell, kapcsolj nagyobb sebességre, és lásd meg a lényeges dolgokat, haszontalanságokkal ne foglalkozz. Elkerülhetetlenül lesz részed kellemetlen, hátrányos vagy épp fájdalmas helyzetekben, de te csak azt keresd, mit tanulhatsz ezekből, mit fordíthatsz a saját javadra. Minden, amit most teszel, jelentős hatással lesz a következő évekre is, épp ezért kiemelkedően fontos, hogy ne pazarold az idődet és az energiáidat csakis olyasmire, ami garantáltan megtérül. A csapatmunka jó lehetőségeket kínál, most ne válaszd a magányos farkas szerepet magadnak. Érdekes és változatos hónapok követik egymást, ám légy óvatos és körültekintő, sok meggondolatlanságra leszel hajlamos, különösen március és június között. Ugyanakkor remek hír, hogy júliustól végre meglátod az alagút végén a fényt, és sziporkázni fogsz.

Ismerd be, hogy igen sok lehetőséget pazaroltál el 2015-ben, tehát nincs más dolgod,mint hogy vehemensebben, kitartóbban és lendületesebben fuss neki az újesztendőnek. Ideje a drasztikus változásoknak, cselekedj, mert minden körülmény adott ahhoz, hogy valami nagy dolgot hozz létre. Az időhúzás, a várakozás rossz taktika. Erős, akaratos, ambiciózus vagy, kimondható, hogy képes bármire! Miért ne használnád ki ezt? Azért van tapasztalat és tudás a birtokodban, hogy alkalmazd! 2016-ban elkerülhetetlenül megérkeznek a pozitív változások, hacsak nem ülsz tudatosan a babérjaidon. Ugye nem teszel ilyesmit? A sok pozitív eredmény mellett, alkalmanként lesz árnyék is, de ez inkább abból adódik, hogy már nem tudsz erődön felül új dolgokat felvállalni. Jönnek kudarcok, de aligha adódik olyasmi, amit ne tudnál megoldani. Unatkozni biztosan nem fogsz. A tavasz folyamán toleranciát és megértést kell tanúsítanod családoddal szemben, s ha még kompromisszumokra is kész vagy, semmilyen gondod nem adódhat.

2015-ben sokszor kapkodtál, ide-oda szaladtál, mindenféle új dologba belekezdtél, de valahogy nem találtad meg azt a kihívást, ami éltet, erőt és lendületet ad? Sebaj! 2016 más lesz, leginkább azért, mert rendkívül fogékony leszel a felfedezésekre, az ismeretlenre, az újdonságokra, és olyasmit is elvállalsz, amit még soha. Ha eddig nem történt meg, most fókuszba kerül a családalapítás - jöhet házasság, gyermek, közös otthon megteremtése. Más életterületeken sem lesz nyugalmas, új munkalehetőség felkutatására, tanulmányok megkezdésére vagy éppen régebb óta halogatott vizsgák letételére kiválóan alkalmas a tavaszi és az őszi időszak. Nyáron találd meg a lehetőséget a pihenésre, szükséged van arra, hogy feltöltődj. Szakmai illetve tanulmányi téren kiemelkedő sikerek várnak rád, miért ne hagynád, hogy megtörténjen veled a jó?

A 2015-ös esztendő sok örömöt hozott, de bizony bőven adódott megoldandó feladat is, a hatások vegyesek voltak, de összességében sok pozitív eredményt tudhatsz magadénak. 2016 nem hoz óriási eltéréseket, arányaiban viszont picit több eredményt ígér, olyan ügyeknek is a végére érhetsz, amelyek régóta húzódnak, és már feladtad a reményt azzal kapcsolatban, hogy meg tudod azokat oldani. A siker és a bukás lehetősége egyaránt adott, Szaturnusz nem fog kímélni téged, viszont komoly odafigyeléssel, alaposan kiszámolt lépésekkel minden gödröt ki tudsz kerülni. Rajtad múlik, hogy milyen lesz a végeredmény. Ne rohanj és meggondolatlanul ne bólints rá semmire, 2016-ban tényleg érdemes aludni egyet mindenre. Merd felvállalni azt, hogy ki vagy valójában, gondolataidat és véleményedet ne rejtsd véka alá, mutasd meg, hogy mennyire magabiztos vagy!

Sorsod alapjaiban változhat meg 2016-ban – vajon fel vagy készülve ekkora kihívásra? Érdekes, cselekvésre ösztönző helyzetek sora követi egymást, különösen a tavaszi és a nyári időszakban. Olyan szituációkban mutathatod meg rejtett képességeidet, amelyekhez hasonlóra régóta nem volt lehetőséged. Lehet, hogy alapvetően nem reménykedsz nagy sikerekben, de ezek mégis megadatnak neked. Az elmúlt évek ténykedései végre megtérülnek, hát adj esélyt a sorsnak, hogy az elmúlt évek szorgalmát és odaadását kompenzálja számodra. Jelentősen megnő az esélyed arra, hogy végre kilépj a fényre, s az egyhangúság helyett a mozgalmasságot válaszd magadnak. A zsákutcák végre eltűnnek, helyettük egyenes utak nyílnak meg előtted, melyek végén mind van fény. Próbáld ki magad új területeken, mutasd meg a világnak rejtett képességeidet, s mindezért cserébe később bezsebelheted a jutalmadat. Légy kitartó és ambiciózus, tegyél valamit azért, hogy sorsod sokkal jobb irányba haladjon, mint eddig.

2016-ben le kell tenned azokat a berögzöttségeket, amelyek régóta csak gátolják szellemi, lelki és akár testi fejlődésedet. 2015-ben sok terved volt, de csak a töredékét sikerült megvalósítani? Hát, akkor ideje ezen változtatni! Az év eleji fogadalmakat csökkentsd a felére, és a kevesebb néha több elve alapján határozd meg a fő csapásvonalakat. Törekedj arra, hogy az ígéretek megvalósíthatóak legyenek. Maradj a realitás talaján, és minden konkrét célhoz tartozzon egyértelmű profit, valamiféle jutalom, amiért érdemes küzdeni. Nem kell hatalmas dolgokban gondolkodni, a kicsi is lehet elégséges, ha van látszata, és általa te tudsz növekedni, fejlődni. Kifejezetten sikeres és eredményes lesz 2016, amennyiben megfontolt leszel, és minden lépést alaposan megtervezel. Azt is fontos tudnod, hogy számos akadállyal kell szembe nézned, de tüzes Nyilasként bármire képes vagy!

Az év első fele kicsit döcögősre sikeredik, főleg anyagi ügyek terén akadnak olyan helyzetek, amelyek alaposan próbára tesznek. Nincs más hátra, mint előre menni, és rendezni a függő ügyeket. Különösen igaz ez hitelekre, kölcsönökre, vállalkozásokkal összefüggő témákra. Az időhúzás most felesleges, mert ha nem veszed kézbe az irányítást, akkor biztosan csak mélyebbre kerülsz a gödörben, s egyre nehezebb lesz onnan kikecmeregni. Könnyen megtörténhet, hogy váratlan kiadások bonyolítják tovább mindennapjaidat, de mindig jusson eszedbe az, hogy 2016 második fele megnyugvást és békét hoz neked. Szaturnusz egyetlen percig sem fog kímélni, rá akar arra ébreszteni, milyen hibákat vétettél az elmúlt években. Láss tisztán, így meg fogod találni az alagút végén a fényt, s júliustól a megkönnyebbülés lesz társad, szeptemberre pedig minden megy, mint a karikacsapás. Analizáld pillanatnyi helyzetedet, haladj lépésről lépésre, így fogsz minden gondra megoldást találni.

Biztos meglep, de jól teszed, ha gyökeresen tépsz ki dolgokat életedből. Tedd meg ezt mindennel, ami nem segítette az elmúlt években a fejlődésedet. Ne legyen lelkiismeret furdalásod senkivel és semmivel kapcsolatban. Életviteleden, gondolkodásmódodon kell változtatnod ahhoz, hogy eredményesebb légy, így 2016 végére az elégedettség is beköltözhet mindennapjaidba. Már januárban elkezdheted a gyomlálást, februárra pedig érezhető lesz, hogy jobban érzed magad a bőrödben. Cselekedeteid gyors és pozitív eredményeket hoznak, dolgozz többet, tedd le egy vállalkozás alapkövét, és bátran tervezz hosszú távra. Vedd tudomásul, hogy te vagy a fontos, és a saját döntéseidet ne told háttérbe mások igényei miatt. Természetesen lényeges, hogy megfontolt és óvatos légy, de azért nem árt néha kockázatot vállalni. Az év második fele kiemelkedő sikereket hoz, a pénztárcád gyarapszik, lelkileg kiegyensúlyozottá válsz.

2016 a lezárás éve, s ez természetesen magával hozza az újjászületést is. Ha becsuksz egy ajtót, kinyílik egy másik, - erre rengeteg élő példa lesz, s bizony kivétel nélkül mindegyikkel jól jársz. A megújulás, a régi vágyak létrehozásának éve lesz 2016, a lazsálás nem megengedett, cselekedni kell, s ha úgy adódik áldozatot hozni, időt és energiát nem szabad kímélni. A lehető legtöbb feladatot végezd el, és semmit ne tolj el másnapig. A siker épp a gyorsaságodban rejlik majd. 2015-ben sokszor állták akadályok az utadat, de ezek nagy része most magától tovatűnik, s könnyen haladsz majd céljaid irányába. Olyan vágyad is teljesül nyárig, melyről már nem mertél álmodozni. Az élet kiszámíthatatlan, ezt folyamatosan fogod tapasztalni, de egyben élvezni is, hisz új ismeretségekre van mód, akár a szerelem is megérkezhet a nyáron, ha hagyod magad egy kicsit sodortatni az árral! Erőben és energiában nem lesz hiány, talán csak februárban érezheted azt, hogy nem haladsz olyan ütemben, mint eredetileg tervezted.

ezotériacsillagjegyhoroszkópéves horoszkóp2016általános horoszkóp