június asztrológia havi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákoknak bátraknak kell lenniük ebben a hónapban, ugyanis merészségükkel akár a világot is meghódíthatják! Az Oroszlánoknak sok mozgást hoz a június, de a Nyilasok is nagy lendülettel kezdenek neki ennek a hónapnak. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Egy biztos: nem fogsz unatkozni! Meglepően sok újdonság és mozgalmasság vár rád június folyamán, s Kosként mondj is igent a felkérésekre, ajánlatokra. Jelentős fejlődést hozhat számodra az első két hét, figyeld, mi történik körülötted, hisz akár egy fontos változás is bekövetkezhet életedben. Szentelj figyelmet a váratlanul jött lehetőségeknek, s lépj ki a komfortzónádból. Ne félj váltani, változtatni, legyen szó bármiről, rajtad múlik, mire bólintasz rá. Egyfajta újjászületési időszakot élsz meg, s csak akkor tudsz maradéktalanul kiteljesedni, ha nem szabsz gátat a növekedésnek és az érzelmeid megélésének.

Bika

Valahogy minden kissé bonyolult, és még az egyszerűbbnek tűnő feladatok is csak nagyobb idő és energiabefektetéssel valósíthatók meg június első felében. Ám, talán épp ezek a helyzetek juttatnak el oda, hogy eldöntsd, mi a fontos. Ami pedig lényegtelen, azt szelektáld ki az életedből. Nehezen találod a helyedet a hónap első felében, ám később nagyot fordul a kocka és jó időszak köszönt rád. Nő az önbizalmad, s keresni fogod a fejlődés lehetőségét is. Érdemes önvizsgálatot tartanod! Őszintén értékeld önmagadat és másokhoz való viszonyodat, anyagi helyzetedet. Egy alapos tükörbenézés segítségével tisztán látsz, így végül sok érdekes, új élményben is részed lehet.

Ikrek

Jóval több időt kell szánnod emberi kapcsolataidra, családodra, barátaidra, hisz sok dolog fontos volt a közelmúltban, ám most végre rajtuk a sor. Amennyiben van partnerkapcsolatod, azt is fel kellene frissítened, vigyél bele több érzelmet, lendületet, s hidd el, a másik fél hálás lesz törekvéseidért. Ám, ha még csak most keresed a Nagy Őt, akkor új szerelmi köteléket létesíthetsz, elsősorban 10-e és 27-e között. Jó körülményeket biztosít június arra, hogy sok időt tölts szeretteid mellett a hobbiddal, szenvedélyeddel. Egy egészen gondtalan időszaknak nézel elébe, minden napot tölts hasznosan. Ne hagyd, hogy bármi, vagy bárki visszatartson a céljaid elérésében.

Rák

Mihamarabb nyisd ki a szemeidet, mert a struccpolitika nem segít rendezni problémás ügyeidet. Szembesülj a tényekkel, vedd számba ígéreteidet, félbe hagyott feladataidat, adósságaidat, ez utóbbiak esetében ne csak az anyagi ügyek jussanak eszedbe. A változások elől ne menekülj, inkább figyeld, mit kínálnak fel neked az égiek, mert, ha most bátor leszel, akár a világot is meghódíthatod! Új kapuk nyílnak meg előtted, rajtad áll, mire vagy képes, mennyi hasznot tudsz húzni a most adódó lehetőségekből, és egyedül indulsz útnak, vagy másokat is elhívsz erre a felfedező körútra. Tele vagy energiával, fáradhatatlanságoddal pedig tényleg nagyon messzire juthatsz.

Oroszlán

Habár az év felén lassan túl leszel, ám épp június hava hoz számodra sok mozgást. A nyárelő időszaka nem fukarkodik a jóval, hisz kedveznek neked az égi konstellációk, és alkotóvá, megvalósítóvá válsz. Igazán jó lehetőséget kínálnak fel neked, fogadd el, ami most megadatik számodra. Mód nyílhat munkahelyi előre lépésre, elmaradt vagy aktuális vizsgák letételére, elismerések bezsebelésére, vagy akár egy külföldi állás is szóba kerülhet. Nagyon jól alakulnak dolgaid, egyenes út vezet a sikerhez, viszont tudd, hogy senki sem fogja megcsinálni helyetted a tennivalóid garmadát. Maradj hű Oroszlán Önmagadhoz. Csinálj mindent maximális erőbedobással.

Szűz

Ez az időszak kevésbé kedvez neked, akadályokba ütközhetsz, és úgy tűnhet, nem kapod meg azt a támogatást, ami szükséges a legkomolyabb sikerek eléréséhez. Ugyanakkor ne aggódj, mert ami késik, az nem múlik. Június közepén egy kellemetlen bolygóállás ronthatja el a dolgos mindennapok hangulatát, lehet, hogy egy vizsgának többször neki kell futnod, vagy a párkapcsolatod inog meg. Bármi történjék, ne siess el semmilyen döntést, légy türelmes, és aktuális nyűgjeid megoldását picit halaszd el. Most inkább saját szükségleteiddel törődj, töltsd fel magad energiával, utazz el pár napra, menj el egy életmód táborba. A hónap végére már jelentősen lazul a feszültség, jobban fogod érezni magad a bőrödben.

Mérleg

Június vegyes energiákat ígér, leszel lent, aztán fent, néha talán te magad sem tudod, épp utad mely szakaszán jársz. Akár többször is megtörténhet, hogy dolgaid intézéséhez, rendezéséhez külső segítségre lesz szükséged, s ha nem kérsz vagy fogadsz el ilyen jellegű iránymutatást, akkor kudarcba fulladhatnak a próbálkozásaid. Mit tehetsz? Ne támaszkodj kizárólag önmagadra! A másokkal való együttműködés fókuszba kerül, s te is belátod később, milyen sok segítséget kaptál ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Persze ne bízd magad a véletlenre, de merd kimondani, hol akadtál el, mivel nem haladsz.

Skorpió

Kedélyállapotod a hőmérő higanyszálának emelkedésével párhuzamosan nő, egyre többet mosolyogsz, jössz és mész, számba veszed függő ügyidet, minden nap kipipálsz egyet a hosszú sorban és végül nagyon elégedetten zárod június havát. Igazán nagyszerű hónap lesz ez a mostani, egyaránt alkalmas tanulásra, karrierépítésre, munkahelyváltásra, vagy akár egy hosszabb utazás megkezdésére. Új barátokra tehetsz szert, akik hosszú távon melletted lesznek hát mi ez, ha nem jó hír? Hajlamos lehetsz most arra, hogy többet filozofálgass, elmélkedj a kelleténél. Több önbizalom és magabiztosság jellemezhet a hónap végén.

Nyilas

Kapaszkodj kedves Nyilas, hisz nagy lendülettel kezdesz neki ennek a hónapnak, viszont mindent nem érdemes magadra vállalnod. Szelektálj okosan az aktuális feladatok közt és ne végezz el mások helyett munkafeladatokat. Összességében komoly sikereket hozó hetek követik egymást, figyelmedet az igazán fontos feladataidra összpontosítsd, karriered vagy a tanulás szárnyakat kaphat, ráadásul mód nyílhat arra, hogy nagyot lépj a céljaid felé. Érdekes változások történnek körülötted, akár egy új lehetőséget is felkínálhatnak számodra munka fronton. Most megalapozhatod egzisztenciádat, mely számodra nagyon fontos tényező. Igaz?

Bak

Bakként az év eddigi részében bizony többször is tüzesnek, vehemensnek, vagy épp meggondolatlannak kellett lenned, hogy elérd a céljaidat? Ne tedd! Júniusban nemcsak magadra, hanem másokra is oda kell figyelned, s ha magadtól nem teszed ezt meg, majd az égiek egyértelműen jelzik ezt valamilyen formában számodra. Családod és barátaid élete kerül most a középpontba, mert hirtelen többeknek is szükségük lehet rád, okos gondolataidra vagy érzelmi támogatásodra. Jól teszed, ha alaposan átgondolod az emberekhez fűződő viszonyodat, s kissé toleránsabbá válsz. Amennyire figyelsz másokra, azt kapod tőlük vissza.

Vízöntő

Nagyszerű hetek állnak előtted, meglephet az, hogy szinte minden a terveid szerint alakul. A Merkúr javítja a kommunikációdat, a Jupiter lesz a titkos támogatód, lendületet ad és bíztat arra, hogy merj ismeretlen utakat felfedezni. Bármibe kezdj most, azt könnyedén sikerre viheted, még támogatókat is találsz a megvalósításához. A függőben lévő ügyek végleges rendezéséhez nagyon jó időszak következik. Fontos, hogy elegendő időt szánj pénzügyi dolgaidra, ugyanis, ha ezt nem teszed, átmenetileg anyagi problémáid adódhatnak. Családi- és magánéletedben is jelentős időszaknak nézel elébe, változások jöhetnek egyik napról a másikra.

Halak

Előfordul, hogy dolgokat halogatsz, tologatsz, és valamiféle csodára várva mások segítőkészségében bízol? Nos, rossznak ezt nem lehet nevezni, de júniusban biztosan ez az, amit nem engedhetsz meg magadnak. A régebben szőnyeg alá söpört ügyek ismét felszínre bukkannak. Hát tedd a dolgodat! Ülj le, gondolkozz, alaposan és mélyen tekintsd át és módosítsd kapcsolatodat családoddal, barátaiddal, üzleti partnerekkel vagy akár kollégákkal is. Új munka válhat aktuálissá, vagy jelentősen módosulhat a régi. Változtatnod kell a megszokásaidon, s be kell látnod, hogy a változás igenis jó és hasznos dolog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.