Vége az álomházasságnak - 11 év után válik a színészházaspár

Jennie Garth házasság válás Peter Facinelli Beverly Hills 90210
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
11 év házasság és három közös gyerek után Jennie Garth, a Beverly Hills 90210 sztárja, és férje, Peter Facinelli beadták a válókeresetet.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Annak ellenére, hogy úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk az életünket, még ugyanolyan mélyen szeretjük egymást és a gyerekeinket. Továbbra is közösen neveljük őket" - nyilatkozta a pár a People magazinnak.

De miért szakított az egykori álompár? Hivatalosan még egyikük sem nyilatkozott, de a színészekhez közel álló források szerint Facinelli félrelépett. A jóképű színész a Twilight vancouveri forgatásán habarodott bele egy másik nőbe, aki kanadai, és a húszas évei végén jár. Kapcsolatuk ugyan nem tartott soká, de nagyon intenzív volt.

Facinelli félrelépése nem maradt sokáig titokban a felesége előtt sem. Mint olyan sok házaspár, ők is csak eléltek egymás mellett. Próbálták menteni a menthetőt, Jennie a gyerekek miatt halogatta a szétválást, de egy idő utána már nem bírta tovább.

Jennie és Peter 1996-ban ismerkedtek meg, és 2001-ben házasodtak össze. Három közös lányuk van: Luca Bella (14), Lola Ray (9) und Fiona Eve (5).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.