lelki társ kihívás Guinness-rekord magasság láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Föld legnagyobb lábú embere megtalálta lelki társát: a világ legapróbb nőjét.

Bizarr kapcsolat - 38 centiméteres mérettel Brahim Takioullah lába a Guinness-rekordok könyve szerint a legnagyobb a világon. Négyszer olyan hosszú, mint a 19 éves Jyoti Amgének, aki a legkisebb nő a planétán.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Így festenek egymás mellett

Az indiai nő mindössze 61 centiméter magas, körülbelül akkora, mint egy kétéves gyerek. Lábai is aprócskák, 9 és fél centisek. Ezzel szemben marokkói párja majdnem 2 méter 50 centire nőtt, és ezzel a második legmagasabb férfi a világon. A pasi 58-as cipőt hord, így szinte lehetetlen rá lábbelit találni. Azt mondják, egymás lelki társai lettek. Sőt, ez a furcsa pár most összefogott, és együtt dolgoznak egy különleges projekten: egy speciális Guinness-fotóalbumot szeretnének összeállítani 50 ezer résztvevővel. Az "Elképesztő Láb" elnevezésű kihívásra várják az óriási lábú emberek fényképeit.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.