5 x-faktoros pasi, akibe bele tudnál szeretni

X-Faktor Szabó Ádám Bozsek Márk tehetségkutató műsor együttes tehetségkutató Fat Phoenix gitáros zenész énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetek óta dübörög az X-Faktor, hétvégén pedig az is kiderül, a Mentorok Házából ki mehet tovább az élő műsorba. Sokaknak már most megvannak a kedvenceik, a 25 legjobb versenyző között ugyanis igazi gyöngyszemek találhatók. Természetesen mi is tudjuk már, kiknek drukkolunk, őket szedtük csokorba. Az öt legszexibb faktor-srácot, akibe bele tudnánk szeretni.

1. Gáspár Gergely (Fat Phoenix)

Amikor a Fat Phoenix két tagja legelőször színpadra lépett, Tóth Gabihoz hasonlóan több ezer nőnél gyorsult fel a hormontermelés. Sokan rögtön az énekesbe szerettek bele, érdemes azonban Erdész Tamás háta mögé is kacsintani. Az együttes dobosa, Gáspár Gergely ugyanis szintén nagyon jóképű, sőt. Rossz hír azonban, hogy a 32 éves srác nem csupán kapcsolatban él, de élete legszebb pillanatának tartja, amikor összeköltözött kedvesével. Csüggedni persze nem fogunk emiatt, inkább csak reméljük, mentoruk, Szikora Róbert továbbviszi a Fat Phoenixet az élő show-kba, hogy minél hosszabb ideig gyönyörködhessünk Gergőben.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

2. Erdész Tamás (Fat Phoenix)

Természetesen nemcsak Bánsági Ildikó és Gáspár Sándor fiáért repes a szívünk, hanem Tamásért is. Geszti Péter mosolyogva meg is mondta neki, hogy magas, jóképű énekes, és mivel még gitározni is tud, ebből bizony bajok lesznek. Aggodalomra adott okot, hogy a 30 éves srác is a barátnőjével érkezett, szerencsére azonban kiderült, Karsai Zita húga abszolút tehetségtelen, így rögvest meg is váltak tőle. A vadítóan kék szemű Tamás annak ellenére, hogy 193 centiméter, fél a magasságtól, cserébe kajakozik, a kedvenc kajája pedig a chili con carne. Amellett, hogy a táborban képtelen volt megtanulni pár sor szöveget, kiderült, mindössze nyolc általánost végzett, ez pedig azért igencsak vágyölő. Sajnos nem ő az egyetlen szexi sztár, aki nem tulajdonított túl sok jelentőséget a papíroknak. Nemrég kiderült: a The Carbonfools énekesének, Fehér Balázsnak sincs érettségije.

Nézd meg a Fat Phoenix ütős, x-faktoros antréját:


3. Szabó Ádám

Sokan ismerték már a Csillag születikből, amikor a Skyfall című számmal újra berobbant a köztudatba Szabó Ádám. Egész biztos, hogy ebbe az előadásba még maga Adele is beleremegett, ugyanis HD tévé nélkül is átütő erővel hatott. A 21 éves, kékeszöld szemű fiú szerencsére szingli, 180 centi magas és jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A most harmadéves, harmonika szakon tanuló srác egyébként az éneklés mellett focizik, úszik, fut, és imádja a nagymamája töltött káposztáját. Nem lesz könnyű helyzetben a mentora, Tóth Gabi, amikor el kell döntenie, magával viszi ezt a kincset, vagy pedig elengedi őt. Mi természetesen az utóbbiban bízunk, hiszen rengeteg lány nézné meg vele kedvenc filmjeit, az Eredetet, vagy éppen a Viharszigetet. Vagy éppen bármit...

Íme a tehetségkutató-mániás Mr. Bond:
4. Bozsek Márk

Akinek korábban volt szerencséje Szabó Ádámhoz bújva tévézni, a Barátok köztben láthatta már a 25 éves Bozsek Márkot. Szerencsére a jóképű srác úgy döntött, a színészet mellett kipróbálja magát az X-Faktorban is, így most azok is megismerhetik őt, akik nem követik napi szinten a szappanoperát. Márk 2009 óta alakítja Orsi unokaöccsét, vagyis Fekete Szabolcs karakterét, de mivel 14 éves kora óta zenél, egyáltalán nem meglepő, hogy ellátogatott a tehetségkutató műsor válogatására. 13 évesen csókolózott először, minket azonban jobban érdekel, mikor fog legközelebb. Geszti Péter mentoráltja ugyanis jelenleg szingli, szőke, imád meditálni, kedvenc mozija a Harcosok klubja, főiskolára jár és isteni a hangja. Máris szerelmesek vagyunk.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB

5. Tóth Marcell

Azt már eddig is tudtuk, hogy Marci ByeAlex unokaöccse, most azonban már arról is meggyőződhettünk, hogy a jó énekhang mellett a kiváló gének is örökölhetők a családban. A kicsit Edward Cullenre hajazó, mindössze 17 éves versenyzőnek, aki 180 cm magas, szőkésbarna hajú és kék szemű, Istenes Bence szerint rá kell lassan hangolódnia, hogy megrohamozzák majd a lányok. "Felkészültél arra, hogy a csajok mostantól ostromozni fognak téged?" - kérdezte a műsorvezető, mire Marcell csak ennyit válaszolt: "Barátkozom a gondolattal, jó lesz". A fiatalember, annak ellenére, hogy jelenleg az egyedülállók táborát erősíti, pontosan tisztában van vele, hogy egy énekes, gitáros pasi mennyire bejön a hölgyeknek. A csajozásról és a legjobb trükkökről az After X műsorában beszélt:

Fotó: Terry Richardson
Fotó: Terry Richardson
Kövesd a Napi hímet a Facebookon!


Mert igenis minden nap megérdemelsz egy szexi pasit. Kövesd a Napi hím oldalt a Facebookon és hagyd, hogy naponta egy szexi arc vagy test elcsábítson!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A NAPI HÍM OLDAL!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.