A párok fele nem szexel a nászéjszakán, ez derült ki 2013 októberében egy brit kutatásból. A szigetország tudósai akkor a férj részegségével és a menyasszony fáradtságával magyarázták a felmérés eredményeit, ennél azonban jóval többről van szó. "Ma ugyanis már nem helyénvaló az esküvőig várni az első szexuális együttléttel" - állítja Győri Szilvia, a Life.hu szexuálpszichológus szakértője.
"A szex a nászéjszakán már nem olyan hangsúlyos, mint régen. Ilyenkor a stressz és az esküvőszervezés körüli felhajtás van középpontban, ráadásul a párok nagy része már évek óta együtt él" - mondta akkor az említett kutatás vezetője, George Charles, aki szerint éppen ezért egyáltalán nem meglepő, ha elmarad a szex.

Ezen a vonalon indul el a Life.hu szakértője is, aki szerint egy mai kapcsolatot nem is lehet, és nem is érdemes összehasonlítani már a szüleink szokásaival sem. De nem is kell olyan messzire visszamenni az időben, hiszen már tíz évvel ezelőtt is teljesen más értékrend volt, mint napjainkban. "Most már olyanfajta szabadág van párkapcsolati téren, ami sajnos olykor-olykor szabadosságba csap át. Jó dolog megélni egy magasabb szintű intimitást, és nem is lenne helyénvaló az esküvőig várni az első szexuális együttléttel, hiszen a pároknak ezen a téren is össze kell csiszolódni és tapasztalatokat kell gyűjteniük egymásról, egymással"- tanácsolja Győri Szilvia, aki szerint fontos, hogy megbecsüljük egymást, és ne a fogyasztói társadalom normái szerint tekintsünk egy kapcsolatra. Ami szerint ha valami nem működik, le kell cserélni, és nem éri meg kijavítani. Kell, hogy tudjunk egymás által formálódni és fejlődni, mindemellett képesnek kell lennünk arra, hogy belássuk, senki sem tökéletes, vagyis kompromisszumokra is szükség van.
De most akkor mikor kell elhálnunk azt a fránya frigyet? Titokzatos nászéjszakák - Mi történik manapság? című cikkünkben Nagy Márta viselkedéselemző tudatosította bennünk, hogy ma már nincs társadalmi jelentősége a nászéjszakának. Mivel a szexuális fejlődés szempontjából sem jelent fordulópontot, ezért kizárólag a pár értékrendje és igényei határozzák meg, hogy mi történik ezen az estén.
Vannak, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, és emlékezetessé teszik házasságuk első éjszakáját, aminek érdekében mindent bevetnek. Mások az esküvő és a lagzi okozta fáradalmak után a szexre vágynak a legkevésbé, így amint vízszintesbe helyezkednek, elnyomja őket az álom. Az is jól észlelhető trend, hogy a nászéjszakát sok esetben a nászúton hálják el a párok, és az ott töltött első estét igyekeznek különlegessé tenni. Erről Győri Szilvia is hasonlóan vélekedik. Az ő meglátása is az, hogy manapság már nem létezik a nászéjszaka intézménye. "Persze lehet egy-két kivételes eset, de ahogy azt már korábban is pedzegettük, mára teljesen átalakultak a párkapcsolatok és sokkal gyorsabb ütemben haladnak. Ez pedig az első szexuális együttlétre is igaz."

Mindezt azonban nem kell csalódásként értelmeznünk, nem szabad azt éreznünk, hogy a boldogító igen előtti szexualitással megfosztjuk magunkat valamitől, amit az esküvőtől várunk. "Nem hiszem, hogy manapság helyes lenne visszatérni ahhoz, hogy kivárjuk a nászéjszakát az első együttléthez. Ebben mindenkinek egyénre szabottan kell megtalálnia az egyensúlyt. Lehet tudni, hogy egy párkapcsolatban mikor jön el az idő, amikor már testileg is jobban megismerhetik egymást" - érvel a szakértő.
Ha a nászéjszaka abban az értelemben nem is létezik, mint amire eredetileg használták, maga az esküvő élménye is sokat ad egy párnak. Egyre többen hangoztatják, hogy az csak egy darab papír, de mindannyian tudjuk, hogy annál azért sokkal többről van szó. "Azt gondolom, amennyiben van rá lehetőség, ezt az élményt nem szabad kihagyni az életünkből a nehézségek és a fáradtság ellenére sem" - zárja gondolatait Szilvia.