A végrendelet az életünk egyik legszemélyesebb dokumentuma –, a hírességek esetében gyakran a legizgalmasabb is. Sokan közülük nemcsak vagyonukról rendelkeztek benne, hanem életfilozófiájukat, humorukat vagy épp különcségüket is megörökítették. Néhányuk végakarata megható, másoké meghökkentő vagy kifejezetten bizarr.

Forrás: Hulton Archive
Furcsa végrendelet mindig is született
Nézzük, ki mivel írta be magát az utókor emlékezetébe – még a halála után is. Íme, néhány igazán különös végakarat.
Napóleon Bonaparte (1769–1821) – és a hajszálai
Napóleon Bonaparte nemcsak katonai zsenialitásáról, hanem bizarr végrendeletéről is híres. Halála előtt elrendelte, hogy hajszálait osszák szét barátai és szerettei között, hogy így emlékezzenek rá örökké. Akkoriban ez nem volt teljesen szokatlan, de Napóleon esetében a mennyiség és a részletesség meglepő volt – szinte minden fontosabb ismerősének jutott egy tincs a császár hajából.
Charles Dickens (1812–1870) – öltözködési előírások
Dickens kifejezetten megtiltotta végrendeletében, hogy sálat, cilindert vagy csokornyakkendőt viseljenek a temetésén. Nem akarta, hogy a gyászt divatbemutatóvá vagy társadalmi eseménnyé változtassák, ahogy az akkoriban gyakran történt a viktoriánus felső osztály körében. Megtiltotta, hogy emlékművet állítsanak neki, és kérte, hogy ne írjon róla a sajtó, ne jelenjenek meg róla életrajzok vagy magánéletét boncolgató írások – ám ezekből több is napvilágot látott, sőt, szobrokat, emlékműveket is állítottak neki.
Harry Houdini (1874–1926) – a túlvilági üzenet
A híres illuzionista, Harry Houdini megígérte feleségének, Bessnek, ha létezik túlvilág, halála után üzenni fog neki. Végrendeletében arról rendelkezett, hogy kedvese évente egyszer tartson szeánszt, amelyen megpróbálja megidézni a szellemét. Hogy Houdini felesége biztos legyen abban, hogy valóban Harry szellemével sikerült kapcsolatba lépnie, megállapodtak egy titkos kódsorban, amelyet csak ők ketten ismertek. Bess évekig tartott szeánszokat, de férje „üzenete” soha nem érkezett meg – a legenda azonban örökre fennmaradt.

Forrás: Archive Photos
George Bernard Shaw (1856–1950) – egy új helyesírás
A Nobel-díjas író végrendelete intellektuális provokációként hatott. Hatalmas vagyonából jelentős összeget hagyott jótékony célokra, de legnagyobb visszhangot a brit angol helyesírás megreformálására létrehozott alapítványa váltotta ki. Célja az volt, hogy egy logikusabb, kiejtés szerinti ábécé szülessen, mivel Shaw-t bosszantotta az angol helyesírás kuszasága. Ennek eredményeként készült el később a Shavian alphabet, egy 48 betűs fonetikus írásrendszer. A végrendelet végrehajtása azonban vitákat váltott ki, a bíróság ugyanis túl utópisztikusnak tartotta a nyelvi projektet.
Marilyn Monroe (1926–1962) – és a vagyon gondozója
Marilyn Monroe rendkívül tudatosan tervezett öngyilkossága előtt. Végrendeletében vagyonát pszichiáterének és barátjának, Dr. Marianne Krisnek, valamint tanárának, Lee Strasbergnek adta – utóbbira bízta személyes tárgyait és ruháit is. Strasberg özvegye később eladta ezeket az emlékeket aukción, több millió dollárért. Monroe rajongói máig vitatják, hogy ez vajon Marilyn akaratával összhangban történt-e.

Forrás: Hulton Archive
Janis Joplin (1943–1970) – bulizzatok!
Janis Joplin úgy távozott az élők sorából, ahogyan élt. Az ikonikus énekesnő megtiltotta a gyászolást a szeretteinek, azt kérte tőlük: hogy ünnepeljék meg egy bulival, jó kedvvel, ahelyett, hogy halála miatt szomorkodnának.
Gene Roddenberry (1921–1991) – irány az űr
Az eredeti Star Trek-sorozat alkotója stílusosan azt kérte, hogy halála után ne temessék el, hanem a hamvait vigyék fel az űrbe. A hamvak egy részét már a halálát követő évben, 1992-ben magával vitte egy küldetésre James Weatherbee űrhajós, hét grammot pedig 1997-ben lőttek ki több más ember maradványaival együtt.
Freddie Mercury (1946–1991) – titkos szerelmének adta mindenét
A Queen legendás frontembere hatalmas vagyonát Mary Austinra, régi szerelmére hagyta – arra a nőre, akit élete szerelmének tartott, még akkor is, amikor már férfiakkal élt. Mary kapta meg Mercury házát, a Kensingtonban álló Garden Lodge-ot is. A zenész így indokolta döntését: „Ő volt az egyetlen, aki igazán megértett.”

Forrás: Hulton Archive
Dusty Springfield (1939–1999) – a macskája sorsa érdekelte csupán
A hatvanas évek emblematikus brit énekesnője már életében is különcnek számított, végakarata pedig igencsak meglepte a nyilvánosságot. Nem vagyonát, hanem imádott macskáját féltette: kikötötte, hogy Nicholast külföldről behozott bébiétellel etessék, esténként játsszák le neki Dusty dalait, és a hőn szeretett gazda hálóingével takarják be. Az énekesnő még azt is meghatározta, hogy a macska egy beltéri faházban éljen élete végéig, és kérte, hogy Nicholast házasítsák össze barátjának nőstény cicájával.
Tupac Shakur (1971–1996) – ahogyan megénekelte
Minden idők egyik legismertebb rappere tragikusan fiatalon vesztette életét. Egy éjjel mikor hazafelé tartott, egy fehér Cadillac gurult autója mellé a piros lámpánál, és a várakozás közben tüzet nyitottak rá. Még élt, amikor kórházba szállították, de hiába volt a számos életmentő beavatkozás; végül saját édesanyja kérte, hogy kapcsolják le a gépekről a mesterséges kómában tartott gyermekét. A legenda szerint a hamvai egy részét marihuánás cigibe keverve szívták el a barátai – pontosan úgy, ahogy a Black Jesus című dalában is elhangzik.

Forrás: Moviepix
Leona Helmsley (1920–2007) – a kutyája örökölte a vagyont
Az amerikai ingatlanmágnás, Leona Helmsley híresen szigorú és excentrikus volt. Amikor 2007-ben elhunyt, 12 millió dollárt hagyott kedvenc kutyájára, Trouble-ra, miközben több rokonát teljesen kizárta az örökségből. Az eset óriási felháborodást keltett, és bírósági eljárás lett a vége – végül a kutya „csak” 2 millió dollárt tarthatott meg.
Farrah Fawcett (1947–2009) – párját teljesen kihagyta a végrendeletből
Ryan O’Neal igencsak meglepődhetett, miután kisebb-nagyobb kihagyásokkal 30 évig voltak együtt Farrah Fawcett-tel. A színésznő 2009-es halálakor azonban semmit nem örökölt. A vagyon jó részét a közös fiúk kapta, de Fawcett még egy korábbi párjára, Gregory Lottra is hagyott 100 ezer dollárt.
Philip Seymour Hoffman (1967–2014) – végakarata is nevelési célzattal bírt
Hoffmann három gyerekét teljesen kihagyta végrendeletéből, ezzel akarta elérni, hogy mindhárman a saját lábukra álljanak, ne az ő pénzére támaszkodjanak. Egy dolgot azonban kikötött: fia New Yorkban, Chicagóban és San Franciscóban nevelkedjen, mindhárom városban éljen valamennyit, mert szerinte a legjelentősebb kulturális hatások itt érhetik az Egyesült Államokon belül.

Forrás: WireImage
Robin Williams (1951–2014) – a hangját is letiltotta
A végrendeletében megtiltotta, hogy a halálát követő 25 évben bármilyen célból felhasználják jellegzetes hangját – még a felvett szövegei is minimum 2039-ig dobozban maradnak. Végakarata valószínűleg a Disneynek jelentette a legnagyobb csapást, mivel a színész halálakor épp készültek az Aladdin folytatására, amelyben a dzsinn szerepét kimondottan Williamsre írták.
Karl Lagerfeld (1933–2019) – a macska multimilliomos lett
A divatikon, a híres divattervező Karl Lagerfeld végrendelete szerint kedvenc macskája, Choupette részesült a hagyatékából. A luxushoz szokott cica saját Instagram-oldallal, személyzettel és vagyonkezelővel rendelkezik. Lagerfeld halála után Choupette szó szerint multimilliomosként éli tovább az életét.

Forrás: FilmMagic
Hulk Hogan (1953-2025) – lányát kisemmizte
A híres pankrátor minden - körülbelül 5 millió dolláros - vagyonát fia, Nick öröklölte, a lánya semmit nem kapott belőle, özvegye, Sky Daily pedig túlélő házastársként szerepel, aki életjáradékra jogosult. Brooke tudott a különös végrendeletről, sőt azt állítja, mindezt maga kérte.
Diane Keaton (1946–2025) – Reggie, a golden retriever az örököse
Diane Keaton imádott golden retrieverét, Reggie-t nevezte meg örökösének. Végrendeletében gondoskodott kedvencéről, 5 millió dollárt (kb. 1,8 milliárd forintot) hagyva rá. A gesztus jól mutatja, mennyire szoros kötelék fűzte szeretett kutyájához.

Forrás: Getty Images North America
Örökségük több, mint vagyon
A hírességek végrendeletei nemcsak a vagyonuk sorsáról árulkodnak, hanem sokszor a személyiségük, kapcsolataik vagy hóbortjaik legmélyebb rétegeit is megmutatják. Akár humorral, akár szeretettel, akár meghökkentő fordulatokkal, mindannyian arról tanúskodnak, hogy az emberi egyéniség még a halálon túl is nyomot hagy a világban és az emlékezetünkben egyaránt.


