Nagy Ő (tévéműsor) Noszály Sándor luxus kocsi meglepetés ajándék Szalontai Szilvi Hargitai Bea Édes Élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori Nagy Ő 22 milliós autóval lepte meg szerelmét, a szépséges modellt, Kiara Belent.

Ahogy a Life.hu is megírta, az egykori magyar teniszező, Noszály Sándor három éve él Los Angelesben, ahol nemrég két közismert magyar hölgy is meglátogatta: Hargitai Bea és az Édes Élet sztárja, Szalontai Szilvia. Ő mégis egy amerikai modellt választott, akiért a jelek szerint teljesen oda van – írja a Blikk.

Kiara Belen, Noszály Sándor szerelme Forrás: facebook/Kiara Belen

Úgy tűnik, Noszály mindent bevet, hogy elvarázsolja a fiatal nőt, akit nem hagyományos udvarlási eszközökkel, holmi rózsával vagy bonbonnal próbál levenni a lábáról, hanem luxussal. A sármőr nemrég nyaralni vitte Kiarát, akivel jachtot is béreltek, de Sándor nem állt meg itt, most ugyanis egy kabrióval is meglepte! A gyönyörű luxusautó alapára alapfelszereltséggel és újonnan 22 millió forint.

A fekete szépség nem is titkolta, hogy újdonsült szerelmétől, Noszálytól kapta a nyitott sportkocsit.
„Thanks baby! Sandor Noszaly I appreciate you so much! It was made for me, love this car!" – azaz: „Köszönöm, bébi, nagyon hálás vagyok, Noszály Sándor! Imádom ezt az autót, annyira nekem való!" – köszönte meg közösségi oldalán a "csecsebecsét" Kiara.

ByTheWay: "Mindig képviseljetek valamit - ez a siker receptje!"http://www.life.hu/bulvar/20140602-az-elso-online-tehetsegkutaton-fellepo-bytheway-uzen-a-versenyzoknek.htmlCsütörtökön a ByTheWay együttessel beszélget Szily Nóra itt a Life.hu-n. A fiúk ma este sztárvendégként lépnek fel az első online tehetségkutatón, ahol internetes oldalunk virtuális gimijében, az szjger.hu-n keressük a legtehetségesebb sulizenekart. Az X-Faktorban feltűnt énekesek természetesen nem hagyhatták ki, hogy a versenyzőknek üzenjenek.TV + BulvárPertics Villő a Barátok közt furcsa szereplőjehttp://www.life.hu/bulvar/20140602-pertics-villo-a-baratok-kozt-uj-szereploje-egy-furcsa-bogaras-lany.htmlAz új szereplő igazi művészlélek, ezért kissé nehezen illeszkedik be a többiek közé.TV + BulvárRTLKLUBFalra másztak a csajok Rippel Feritőlhttp://www.life.hu/bulvar/20140602-rippel-feri-artistatol-falra-masztak-a-szepsegkiralynok-boulder-termbe-vittak-a-miss-international.htmlRendhagyó edzésprogramra vitték a Miss International Hungary szépségverseny-jelöltjeit, ahol a lányok szó szerint falra másztak edzőjüktől, Rippel Feritől.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.