Cinthya Dictator külön út Varga Viktor Édes Élet szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekes kedvese visszamegy az egyetemre, így Viktor szerint nagyon kevés időt tudnak majd együtt tölteni.

Ősztől külön utakon jár Cinthya és Varga Viktor. Az énekes párja visszatér az Iparművészeti Egyetemre, hogy lediplomázzon, így egy évig alig jut majd idejük egymásra. Viktor már most érzi Cinthya hiányát – írja a Bors.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Lezárul egy korszak az életünkben, és elkezdődik egy új. Egy évig külön leszünk" – jelentette ki Viktor, mire Cinthya közbeszólt: „Dehogy leszünk külön, mindennap ötre igyekszem majd hazaérni" – mondta a törékeny lány, de nem győzte meg párját.

„Dehogy lesz otthon mindennap, és ha otthon is lesz, én szinte biztos, hogy máshol leszek, hiszen intézem majd a dolgaimat. Forgatok, zenélek, és ki tudja, épp mivel leszek elfoglalva" – tudtuk meg Viktortól. A megváltozott körülmények talán az Édes Élet forgatásaira is hatással lesznek, de Cinthya biztos benne, ebből sem lesz probléma.

„Persze, hét közben iskolában leszek, de hétvégén tudok majd forgatni, ha szükség lesz rám. De ki tudja? Lehet, hogy addigra már nem is kell már részt vennünk a műsorban" – találgatott az egyetemista.

A TV2 és az RTL Klub is csábította Havas Henrikethttp://www.life.hu/bulvar/20140606-havas-henriket-a-tv2-es-az-rtl-klub-is-hivta-musoraiba-de-o-elutasitotta.htmlA műsorvezetőt szép kis összegért mindkét hazai kereskedelmi csatorna hívta reality-műsoraiba. Ő azonban nemet mondott egyebek között egészségi állapota miatt.TV + BulvárFotó: Rostás Bianka/Life.huBerki kiakadt Pamela szexi fotózásánhttp://www.life.hu/bulvar/20140606-berki-krisztian-es-kedvese-pamela-a-tv2-edes-elet-cimu-musor-sztarjai-osszevesztek-a-lany-szexi.htmlAz Édes élet sztárjai Pamela pikáns fotózásán hajbakaptak. Berki a stáb előtt szokás szerint felbőszült pitbullként lihegett a megszeppent lány nyakában. TV + Bulvár--Szívéhez kapott Győzike és összeesetthttp://www.life.hu/bulvar/20140606-gaspar-gyozo-gyozike-az-edes-eletben-egy-edzomeccs-kozben-osszeesett-es-a-szivehez-kapott.htmlA showman az Édes Élet kamerái előtt esett össze. A szívével vannak problémák.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.