Kapcsolatfüggés felsőfokon: "Jobb a kicsi jó sok rosszal, mint csak a rossz..."

Forrás: Thinkstock -
magány párkapcsolat gyengeség szexuálpszichológus félelem Győri Szilvia szakértő kapcsolatfüggőség gyávaság egyedüllét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb kérdés érkezett Győri Szilviához, a Life.hu szexuálpszichológus szakértőjéhez. Legutóbb Valéria akadt ki, amikor megtudta, hogy az exre randira hívta a barátnőjét, most pedig Kriszti szorult egy kis segítségre, tanácsra.

"Kedves Győri Szilvia!

Olvastam az egyik cikkedet, ahol Lucának adtál tanácsot abban, hogy az exével zárják le végre a kapcsolatukat. Na, most én is hasonló promblémával állok szemben.

A négy éve tartó kapcsolatom lassan két hónapja szakítási folyamatban van. Úgy érzem, a négy év is valahol szenvedés volt, mert az az igazság, hogy nem voltam boldog mellette. Rájöttem, hogy nem illünk össze, hiszen sosem azt adta, amire szükségem lett volna. Egyre szeretetéhesebb lettem mellette, és teljesen leépítette az önbizalmam.

Ezerszer újrakezdtük, mert egyszerűen azt éreztem, hogy nem tudok kilépni ebből a kapcsolatból. Félek az egyedülléttől, nagyon nem akarok egyedül lenni. Nem bízom abban, hogy jön értelmesebb, aki illik hozzám, és jobb lesz. És a magány helyett inkább még mindig belekapaszkodom. Fejben már tudom, hogy nem szabadna, de egyszerűen ha ő nem mondja ki, hogy vége, és újra akarja kezdeni megint, akkor én hagyni fogom, mert úgy vagyok vele, hogy jobb addig valakivel, míg nem jön az igazi, mint magányosan várni, ki tudja meddig...

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Nem tudom, hogy mit tegyek, túl sokat szenvedtem ebben a kapcsolatban, és most azért nem tudok túllépni, mert félek attól, hogy mi vár rám... Hogy mennyire fogok szenvedni... Nem akarom ezeket átélni... Hiszen jobb a kicsi jó a sok rosszal, mint csak a rossz... Nagyon szeretnék valahol kilépni, de úgy, hogy ne féljek, hogy biztosan érezzem, már nem akarom őt, sőt...

Mit tegyek? Már nem birom!
Üdv.: Kriszti"

Kedves Krszti!

Sajnos eléggé egyértelmű jeleit mutatod a kapcsolatfüggőségnek. Pontosan látod, hogy ez a kapcsolat számodra káros, és alárendeled magad a párod akaratának, mégsem vagy elég erős és bátor ahhoz, hogy kilépj. Az életed alakulásáért te magad vagy a felelős, tehát neked kell kézbe venni a dolgokat. Csakhogy jelen pillanatban sem elég önbizalmad, sem elég hited nincs ahhoz, hogy számodra a változás pozitív és motiváló legyen. De legfőbb ideje meghozni a döntést, hogy ennyi év szenvedés után végre elindulsz és teszel is valamit azért, hogy hosszú távon jobban érezd magad. Igen, fájdalmas és küzdelmes lesz, de hidd el, nagyon sokat fogsz fejlődni.

Fontos, hogy elkezdd visszaépíteni az önbizalmadat, hiszen ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy reálisabb jövőképed legyen. Vagyis tudj hinni abban, hogy találsz majd magadnak egy olyan kapcsolatot, ami kölcsönös egyenrangúságon alapszik, és jól érzed magad benne. Jelen pillanatban nagyobb veszélyt látsz a szakításban és az azt követő egyedüllétben, mint a valóság. Meg kell tanulnod, hogy saját magadnak is jó társasága legyél, ki kell lépned a komfortzónádból. Ha kell, tervezd meg minden napodat percről percre, hogy eleinte ne érezd magányosnak magad. Tölts több időt a barátaiddal, családoddal, keress új hobbit, sportolj, csinálj olyan dolgokat, amiket szeretsz!

Ha úgy érzed, hogy ez egyedül nem megy, bátran kérj segítséget szakembertől! Hidd el, megéri a befektetett időt és energiát. De első lépésként be kell látnod, hogy az a kapcsolat, amiben vagy, nem egészséges. Tudnod kell felelősséget vállalni, és ha már kenyértörésre került sor, következetesen tartani magad a döntésedhez, hiszen amíg nem jössz ki ebből a kapcsolatból, és érzelmileg nem válsz le az exedről, addig nem fogsz tudni nyitni a férfiak felé sem.

Üdvözlettel:
Győri Szilvia

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.