Villámesküvőre készül Mádai Vivien

Forrás: természetesen Te csapata -
esküvő terhesség szülés anyakönyvvezető Mádai Vivien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mádai Vivi úgy döntött, még kisfia világrajövetele előtt kimondja az igent szerelmének. A leendő szülők hamarosan az anyakönyvvezető elé állnak, a templomi esküvő azonban még várat magára.

Ahogy a Life.hu is megírta, Mádai Vivien alig várja, hogy megszülessen kisfia, Zénó. Párjával, Zoltánnal pedig nemrég a szerelmes fotóit is megosztotta velünk. A kisbaba érkezése előtt a pár úgy döntött, hivatalosan is egybekel – írja a Bors.

Mádai Vivien és párja, Zoltán Forrás: természetesen Te csapata

„Nagyon szoros a kötelék közöttünk. Olyanok vagyunk, mint két kisgyerek, akik várják a harmadik gyerek érkezését. Szervezzük az esküvőnket is. Jövő nyáron, meghitt családi körben házasodunk össze, de a polgári szertartást lehet, hogy még Zénó születése előtt megtartjuk. Ez csupán formalitás lenne, de szeretnénk, ha a pici hivatalosan is rendezett családi körülmények közé érkezne" – mondta Vivi.

Testek és titkos tetkók: íme a vébé kivarrt felsőtesteihttp://www.life.hu/intim/20140707-tetkos-sztarok-a-fociveben-clint-dempsey-jose-hobelas-neymar-nigel-de-jong-mesut-ozil.htmlHogy mi a közös a vébén felvonuló összes csapatban? Sok minden, de az biztosan, hogy garantáltan van egy vagy több agyontetovált sztárjuk. A Life.hu most összegyűjtötte a legjobbakat.Intim--Hoppá! Michelle Rodriguez felcsípte Zac Efronthttp://www.life.hu/intim/20140707-michelle-rodriguez-szineszno-es-zac-efron-szinesz-jarnak.htmlNem, ez nem egy fura, nyálas hollywoodi dráma: a 35 éves, biszexuális színésznő és a 26 éves Zac Efron együtt járnak. IntimAFPVálása után újra boldog Pirner Almahttp://www.life.hu/intim/20140707-pirner-alma-a-facebookon-mutatta-meg-uj-parjat.htmlAhogy a Life.hu is megírta, Pirner Alma elvált, de a rúdtánc-világbajnok máris új társra talált.Intim

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.