Kidobta Gyurcsík Tibit a barátnője

Forrás: RTLKLUB -
X-Faktor szerelem Gyurcsík Tibor költözés szakítás lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába ívelt felfelé az X-Faktor énekesének külföldi karrierje, a szerelemben nincs szerencséje. Legutóbbi kapcsolata zátonyra futott.

Ahogy a Life.hu is megírta, Tibi sikert sikerre halmozott. Mindeközben a párkapcsolata megromlott, a sorozatos viták egyike után kedvese azt mondta neki, költözzön ki közös otthonukból – írja a Blikk.

Forrás: RTLKLUB

„Akkor kezdődtek a problémák, amikor jelentkeztem a szlovák X-Faktorba, már az nem tetszett a kedvesemnek. Azt mondta, ugyan nem díjazza az ötletet, de támogat. Sokat kellett nélkülöznie, én pedig hajlamos vagyok egy-egy dologba olyannyira belefeledkezni, hogy minden mást háttérbe szorítok. Akkor teljes gőzzel a műsorra koncentráltam, ezért nem foglalkoztam vele eleget. Szörnyű mélypontot éltünk meg, teljesen betelt nála a pohár, ezért kiadta az utam" – kezdte Tibi, aki másfél év boldogság után kénytelen volt elhagyni szerelmi fészküket. Nem csoda, hogy teljesen magába zuhant.

„Nem tudtam, mitévő legyek. Eleinte azt gondoltam, csupán női dacról van szó, de aztán rádöbbentem, hogy mindent elrontottam. Azóta ezerrel teperek, mert azt érzem, hogy ő az igazi. Harcolni fogok érte a végsőkig, és mindent elkövetek annak érdekében, hogy újra visszaálljon a béke közöttünk" – mondta bizakodva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.