Détár Enikő Mamma Mia költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dúl közöttük a szerelem, ennek ellére Détár Enikő és Péter most külön élnek: a férfi a fővárosban dolgozik, a színésznő viszont Szegeden tartózkodik a Mamma Mia! című musical próbái miatt.  Ez azonban nem viseli meg Enikőt: kirobbanó formában van. 

Enikőnek nagyon tetszik Szeged, izgatottan készül a hétvégi bemutatóra. A sok próba azonban megterheli a szervezetét, így meditálással és sok sétával kapcsol ki. ,,Igyekszem jóban lenni önmagammal, ebben például a relaxáció is segít. De az is nagyon jót tesz, hogy itt, Szegeden a próbák végén beülünk a csapattal a büfébe, és a szabad levegőn beszélgetünk. Budapesten mindenki rohan haza, itt azonban egészen más, több időt töltünk együtt és ez jó" – mesélte Enci a Blikknek.

Forrás: Édes Élet/Facebook

A darabban a színésznő játssza Tanyát, akinek vidám karaktere igazán passzol Enikőhöz. ,,Nagyon várom már a premiert, amelyre a nagylányom, a fiam és a kedvesem is eljön. A párom, Péter segített lakást találni, és vele érkeztem Szegedre, azóta pedig már meg is látogatott" – mondta Enikő, aki már együtt él egy ideje Péterrel. Elárulta azt is, egy igen különleges családmodellben élnek, ennek a középpontja Enikő és Rékasi Károly fia, Zsebi. Egy hetet vele laknak Enikőék, egyet pedig külön. ,,Nem egyszerű a kétlaki élet, de nálunk szerencsére egyelőre remekül működik."

Szeptemberben házasodik George Clooney - elkészültek a hivatalos papírokhttp://www.life.hu/intim/20140807-george-clooney-szinesz-rendezo-es-amal-alamuddin-osszehazasodnak.htmlVége a hetek óta tartó találgatásoknak: George Clooney és menyasszonya, Amal Alamuddin hivatalosan is bejelentették, hogy összeházasodnak. Intim--Péter Szabó Szilvi szerelmes - El sem hinnéd, ki a választottjahttp://www.life.hu/intim/20140814-peter-szabo-szilvi-a-nox-egykori-enekesnoje-ujra-szerelmes.htmlSzilvi hónapok óta harmonikus szerelemben él Völgyesi Gabi énekesnő öccsével, Györggyel.Intim--Válik a gyönyörű műsorvezető, Czippán Anetthttp://www.life.hu/intim/20140814-czippan-anett-a-fem3-musorvezetoje-valik-ferjetol-rendes-zoltantol.htmlÖt év után Anett és férje, Rendes Zoltán úgy döntöttek, külön folytatják az életüket. A nagy szerelem után mélyrepülés következett és nem tudták megmenteni házasságukat.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.