Nyitottak vagyunk: Magyarországon végre mindenki szerelmes lehet

LMBTQ melegek párkapcsolat Magyaroroszág Nyitottak vagyunk Valentin-nap 2015 szerelem elfogadás másság nyitottság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha nem hallanánk a saját fülünkkel, el sem hinnénk, hogy 2015-ben magyar zenészek LMBTQ dalokra írtak át népszerű szerelmes számokat Valentin-nap alkalmából. A meleg és leszbikus párokhoz szóló számok ráadásul idén először a magyar rádiókban is felcsendülhettek. Remélhetőleg mindenki érzi, milyen hatalmas lépés ez!

Mindenki lehet szerelmes mottóval és újragondolt zeneszámokkal lepték meg rajongóikat neves magyar művészek. Kiválasztották az egyik népszerű szerelmes dalukat, megváltoztatták a címzettjét, majd pedig újra felénekelték a számot. Ebből kifolyólag Valentin-napon több rádió játszott meleg és leszbikus szerelmesekre áthangszerelt muzsikákat, hogy minden pár megtalálhassa a hozzájuk igazán illőt.

A The Biebers, a Pa-Dö-Dő, a Kistehén zenekar és Szász Veronika énekesnő is úgy döntöttek, átírják egy-egy alkotásukat, hogy azok a nők is találhassanak a szeretet és a szerelem ünnepéhez illő számot, akiknek nőért dobban a szívük, és azok a férfiak is, akik férfit szeretnek. Így születtek meg a "Szerelmes vagyok minden férfiba", a "Szabó Klára" és a "Sorry (Dancing boy)" című újragondolt dallamok is.

"Nem tudom, hogy nyitott vagyok-e. Vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem vagyok az, máskor pedig igen. Azt mondanám, hogy próbálok nyitott lenni. De a szabadság számomra egy alapállapot, egy nagyon fontos lételeme az életemnek. Jó lenne, ha mindenkinek jutna belőle" - osztotta meg saját élményeit a nyitottságról, és arról, hogy miért írta írta át a "Szerelmes vagyok minden nőbe" számukat "Szerelmes vagyok minden férfibe" címűre Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar énekese, dalszerző szövegírója.

Kistehén: Szerelmes vagyok... (Valentin-napi változat 2015)

A The Biebers úgy látja, hogy nem is tehet mást, mint hogy kiálljon a nyitottság mellett: "Nekünk az egyenjogúság jutott lázadásul. Szerintem fontos, hogy a zenekarok ne csak klasszikus poptémákat érintsenek, hanem társadalmi problémákra is reagáljanak. Kutyakötelességünk ezt megtenni" - nyilatkoztak a zenekar tagjai arról, hogy miért írják át a Sorry című egyik népszerű szerelmes számukat Sorry (Dancing boy)-ra.

A Pa-Dö-Dő is úgy gondolja, hogy az ismertségük felelősség is, szeretnék, ha zenéjükön keresztül is még többekhez jutna el üzenetük az egymásra és a világra való nyitottságról: "Mindenki szeret szabadon élni. Ezért fontos nyitottnak lenni és minden hasonló kezdeményezést támogatni kell."

PA-DÖ-DŐ - Szabó Klára (2015)

"Szerintünk ez azoknak is a feladata, akikre egy kicsit jobban odafigyelnek. Mi talán népszerűek, de legalábbis ismertek vagyunk, és reméljük, hogy az emberek figyelnek majd arra, amit mondunk" - mondta a Pa-Dö-Dő arról, hogy miért csatlakoztak ők is ehhez az akcióhoz, és keresztelték át Szabó Jánost Szabó Klárára.

Szász Veronika énekesnő szerint egész egyszerűen csak egyszerűbb úgy élni, ha nyitottan állunk egymáshoz és a világhoz, és nem hallgatunk az előítéletekre.

Szász Veronika - Láttál-e már valaha (népdal)

"Én azért vagyok nyitott, mert nehezemre esne nem nyitottnak lenni. Szerintem ez sokkal könnyebb. Ha nem vagy nyitott, akkor folyton ítéletet kell alkotnod. És egy helyes ítéletalkotáshoz annyi tapasztalatra van szükség, amivel egyszerűen szinte senki nem rendelkezik. Úgyhogy én azért gondolkodom nyitottan, mert ez sokkal könnyebb" - vélekedett az újragondolt népdal eléneklése után.

!

A zenészek ezzel a gesztussal is azért szeretnének tenni most, hogy egymást csak a tettek alapján ítéljék meg az emberek, tekintet nélkül nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, vagy éppen vallási meggyőződésre vagy származásra, tekintet nélkül bármi másra.

Mi is nyitottak vagyunk!

2014 nyarán, fennállása óta először leszbikus nőknek állított össze szexpózajánlót a Cosmopolitan amerikai kiadása. A Life.hu-nak akkor egy önmagát kicsit tudatos, aktivista melegnek valló lány, Laura nyilatkozott, aki hangsúlyozta, milyen fontos a nyitottság, és hogy alapvetően abszolút pozitív, hogy leszbikus téma is megjelenhet egy ilyen lapban.

"Szerintem az mindig előrelépés, ha a többségi társadalom tagjai, jelen esetben a vélhetően (bár ki tudja) heteroszexuális szerkesztők is nyitnak a téma felé" - nyilatkozta akkor a fiatal lány, aki szerint a legfontosabb, hogy egy önmagát kereső, még abszolút kezdő leszbikus a legtöbb helyről azt kapja, hogy tök oké vagy akkor is, ha meleg vagy, élhetsz ugyanúgy teljes és boldog életet, mert akkor ez segítheti őt az önelfogadásban. (A leszbikus nőknek ugyanolyan fontos a szex, mint másnak című cikkünket ide kattintva érheted el.)

Győri Szilvia, a Life.hu szexuálpszichológus szakértője szerint mindig sok a tévhit a szexuális orientáció kapcsán is. "Ha a téma szakszerűen és ízlésesen van tálalva, hosszú távon azt kellene elérnie az ilyen kezdeményezéseknek, hogy a szexuális hovatartozás ne képezzen szakadékot az emberek között, vagy legalábbis a szakadék ne legyen olyan mély."

Ezért utálja mindenki a Valentin-napot - Idén ishttp://www.life.hu/intim/20140211-valentin-napon-balint-napon-februar-14-en-ezert-jo-szinglinek-lenni.htmlAmikor éppen egy évvel ezelőtt, 2014. február 13-án, vagyis egy nappal február 14-e előtt megosztottam sztárszerzőnk, Takács Nóra Valentin-napi reggeli ötletét a Life.hu Facebook-oldalán, gyűlöletkomment-hegyek árasztottak el, mondván, mindenki magasról tesz a Valentin-napra, és egyébként sincsen Magyarországon ilyen ünnep. Akkor én kértem elnézést, majd pedig eldöntöttem, összegyűjtöm, miért is jó ez a nap, és miért van itt az ideje, hogy végre mindenki abbahagyja a rinyálást.Intim--Pőre pajti para: Miért grasszál előttem meztelenül a legjobb barátnőm?http://www.life.hu/intim/20150211-meztelenkedes-es-baratsag-mit-lehet-es-mit-nem-lehet-mi-ennek-a-hattere-pszichologiaja.htmlTe sem érted, hogyan tud a barátnőd nyitott ajtónál pisilni, és kifelé kiabálni neked? Hogy miért tűnik neki a világ egyik legtermészetesebb dolgának, hogy belép melléd a próbafülkébe, amikor te épp melltartót válogatsz? Felgöngyölítettük a barátok előtti meztelenség problematikáját.IntimThinkstockHétköznapi pőreség: Vágyölő, vagy vágyfokozó, ha sokat meztelenkedtek egymás előtt?http://www.life.hu/intim/20150209-deaki-timea-parterapeuta-segit-mennyiben-vagyolo-vagy-vagyfokozo-ha-tul-sokat-meztelenkedunk.htmlHa az otthoni mezítelenség témája került szóba, mindenki rögtön arra gondol, vajon a kisgyerekes családoknak miképpen illik megközelíteniük a pőreség kérdését. Hogy flangálhat-e apu egy szál semmiben, illetve anyu fedetlen kebleinek látványa milyen érzést kelt a kicsikben. Nem kellenek azonban a csemeték ahhoz, hogy egy kapcsolatban felmerüljön a pucérkodás problémája.IntimThinkstockA házasság világnapjának margójára: így térnek vissza egymáshoz, akik már elváltakhttp://www.life.hu/intim/20150207-a-hazassag-vilagnapja-februar-masodik-vasarnapja-deaki-timea-parterapeuta-a-valas-utanrol.htmlFebruár második vasárnapja a házasság világnapja. Annak ellenére, hogy sokan csak egy legyintéssel és egy már mindennek van világnapja kijelentéssel üdvözlik az effajta mozgóünnepeket, a Life.hu mégis megemlékezik róla. Lássuk hát, miért érdemes egy második esélyt adni ugyanannak a házasságnak!Intim--Naptárbiznisz: Pucéran pózolnak a közlekedési vállalat dolgozóihttp://www.life.hu/intim/20150207-puceran-pozolnak-trentbarton-brit-buszos-kozlekedesi-vallalat-dolgozoi.htmlAmi idehaza elképzelhetetlen, az Nagy-Britanniában már réges-régen megvalósult. Ez igaz például arra is, hogy a Trentbarton brit buszos cég munkatsai pucér naptárfotózáson vettek részt.Intim--Pizzacici és hotdog virsli: Így készül a házi kajapornóhttp://www.life.hu/intim/20150207-sarah-bahbah-ausztral-fotos-pizzacici-es-hotdog-virsli-igy-keszul-a-hazi-kajaporno.htmlHa abból indulunk ki, hogy mind az étekzés, mind pedig a szex alapvető fiziológiai szükségletek, nem is annyira meglepő, ha életünk két igen fontos szegmenséről közös sorozat készül. Ha azonban úgy tekintünk Sarah Bahbah ausztrál fotós képeire, hogy meztelen testek takaróznak pizzaszeletekkel és kínais dobozokkal, akkor azonnal más megvilágításba kerül a történet.IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.