Berki más nővel lett volna, amikor összejött Cserpes Laurával?

Forrás: SuperTV2 -
Cserpes Laura intim Éden Hotel 3 szerelmi háromszög Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy fiatal lány állítja: Berki vele járt, amikor összejött Cserpes Laurával.

Döbbenetes dolgot állít a 29 éves Zsuzska: azt nyilatkozta, hogy azon a bizonyos napon, amikor Berki Krisztián ominózus fotója kikerült az Instagramra, ami sejtette a világgal, hogy Cserpes Laurával van, a férfi még reggel az ő ágyában aludt. A fájdalmát pedig tetézte a másnap adott közös interjú, melyből az derült ki, hogy immár másfél hónapja alkotnak egy párt az énekesnővel.

Berki Krisztián Forrás: SuperTV2

Zsuzska elmondása szerint még az Éden Hotel forgatásán jött össze Berkivel, és rögtön az első héten egy szobába költöztek, és ezután fél évig egy párt alkottak. Hol a lány albérletében, hol pedig a műsorvezető lakásán találkoztak. Mindössze azért nem vállalta fel nyilvánosan Krisztián, mert nem szerette volna, ha a hatalmas médiafelhajtás rosszul érinti a lányt. Ha nem is találkoztak, de naponta beszéltek telefonon, és a lány állítása szerint az Édes Élet egykori szereplője már az összeköltözésről is beszélt:
"Az egész életébe belevont, találkoztam a legjobb barátaival, mindenkinek arról áradozott, hogy én vagyok a megfelelő lány számára, mert hibátlan vagyok, mint ő. Aztán jöttek a cikkek arról, hogy összejött egy stábtaggal Costa Ricában... velem... miközben nyilvánosan megtagadott, velem folyamatosan a közös jövőnket tervezgette, hogy milyen lakásba költözünk majd össze. Mi ez, ha nem szerelmes párkapcsolat?" – mondta Zsuzska a Blikknek, és hozzátette: a kapcsolat elejétől hangsúlyozta, amennyiben lát esélyt arra, hogy Hódi Pamelával kibéküljön a műsorvezető, ő úgy azonnal félreáll.

Zszuzska azt sem rejtette véka alá, hogy az a bizonyos Instagram-fotó kiverte nála a biztosítékot:
"Személyesen mentem el hozzá, hogy számon kérjem. Ő csak annyit válaszolt, hogy neki semmi köze Laurához, és ha ismerném, akkor nem kételkednék benne; ehhez képest az Aktívban azt mondta: már jó ideje együtt vannak" – mesélte a lapnak a csalódott lány.

Ez a jó házasság titka a szexi színésznő szerinthttp://www.life.hu/intim/20150426-ez-a-jo-hazassag-titka-a-szexi-szineszno-szerint.htmlÓriási változások következtek be a híres hollywoodi színésznő életében az elmúlt egy évben. Scarlett Johansson azonban, saját bevallása szerint, sosem volt még ennél boldogabb. Titkát pedig a nagyközönséggel is megosztotta.Intim--Várkonyi Andrea megható fotót posztolt: "Életem legcsodálatosabb pillanata"http://www.life.hu/intim/20150425-varkonyi-andrea-az-rtl-klub-hiradosa-meghato-fotot-posztolt.htmlAz RTL Klub híradósa a Facebook-oldalán gyönyörű képpel köszöntötte lányát, Nórit.IntimOrigo9 dolog, amit a nők csinálnak szex előtt, de sosem ismerik behttp://www.life.hu/intim/20150425-dolgok-amiket-nok-csinalnak-szex-elott-de-nem-ismerik-be.htmlHa a szex olyan spontán módon történne, mint a filmekben, nem lenne szükség a nők furcsa rituáléira, amiket persze mindig letagadnak. Összeszedtük, mik ezek. IntimThinkstockDelhusa Gjon új párjáról mesél: "Nem az a fontos, hogy én kit viselek el, hanem, hogy engem ki visel el"http://www.life.hu/intim/20150424-delhusa-gjon-uj-parjarol-mesel.htmlKedveséről mesélt a Life.hu riporterének, Németh Máténak Delhusa Gjon. Elmondta, még nem médiaérett a kapcsolatuk és arról is beszélt, miként éreznek egymás íránt. IntimOrigoDús keblű, szívesen vetkőzik, és imádja a hamburgert - Íme, a dögös Charlotte McKinneyhttp://www.life.hu/intim/20150422-charlotte-mckinney-instagram-oldala-sok-szexi-kepet-rajt-a-duskeblu-modellrol.htmlKorábban a Holtodiglan sztárját, Emily Ratajkowskit gusztáltuk cenzúra nélkül, majd pedig hagytuk, hogy a magyar származású Tiffany Toth csábítson el. Most egy újabb szépséget találtunk, akit érdemes nézegetni a vasárnapi ebéd után. Ő pedig nem más, mint a szegény ember Kate Uptonja, Charlotte McKinney.IntimOrigoRókacsöcs és egérkuki? Ezekhez az állatokhoz hasonlítjuk manapság intim részeinkethttp://www.life.hu/intim/20150423-rokacsocs-egerkuki-es-deneverpunci-igy-nevezik-ma-az-intim-testreszeket.htmlA "szexelnek, mint a nyulak" kifejezést nincs olyan ember, aki még ne hallotta volna. Ami egyébként helytálló is, hiszen a tapsifülesek tényleg elég gyakran űzik az ipart. De mostanában egyre több olyan hasonlat jár szájról szájra, amelyek hallatán csak pislogunk, mint a halak. Összegyűjtöttük a legjobbakat.IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.