Ahol már tombol a nyár: Megnyílt Dél-Afrika első hivatalos nudista strandja

Forrás: AFP/Rajesh Jantilal -
Dél-Afrika napozás nudistrand nyár 2015 nudista nyaralás nudistastrand
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dél-Afrika nemcsak nemzeti parkjai, természeti szépségei, borvidékei és gyarmati emlékei miatt kedvelt a turisták körében, de strandjai is sokakat vonzanak az itteni tél idején. A nudista közösség azonban hiába szeretett volna hódolni szenvedélyének az afrikai kontinens legdélebbi államában, eddig tiltották a meztelen fürdőzést. De ennek most már vége.

Az ottani érdekvédő egyesületek kitartó lobbizásának eredményeképpen megnyílt az első hivatalos nudista strand KwaZulu-Natal tartomány egy elkerített partszakaszán, amelyet Mpenjatinak hívnak - tájékoztat az Origo Indulási oldal.

Forrás: AFP/Rajesh Jantilal

A hivatalos engedély már tavaly novemberben megszületett, de a helyiek ellenállása miatt a hivatalos megnyitó eddig csúszott.

Forrás: AFP/Rajesh Jantilal

Korábban az április 5-i próbamegnyitó is botrányba fulladt, mert a helyiek kihívták a rendőrséget. Azóta sikerült elfogadni a strandolók viselkedési kódexét, így ezen a hétvégén már semmi akadálya nem volt a megnyitónak.

Forrás: AFP/Rajesh Jantilal

Serge Pavlovic, a Dél-Afrikai Naturista Szövetség elnöke így nyilatkozott:

Rengeteg érzelem van e körül, az emberek nem értik meg, hogy a naturisták eggyé akarnak válni a természettel, és ennek semmi szexuális tartalma nincs. Hosszú út vezetett a szabadságig, de most örülünk, sőt, extázisban vagyunk.

Nudizásra fel! - Strandok, ahol pucérkodhatsz:

A CNN korábban összegyűjtötte azokat a strandokat, ahol nyugodtan fürödhetünk meztelenül. Nézd meg a közeli és elérhető európai helyeket, és dobd le a textilt!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.