El akarok válni! Vagy mégsem? Így működik a perfüggőség Magyarországon

Forrás: Thinkstock -
házasság feleség válás Deáki Tímea család szerelem válóper férj párterapeuta szakértő per szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az MTI tájékoztatása szerint egyre többször lesz perfüggőség a válásból. Sokszor ugyanis nem tudják elengedni egymást a válófélben lévő párok, ezért inkább hosszú évekig elhúzzák a jogi eljárást. A Life.hu most ennek a jelenségnek járt utána.

Mint ismeretes, Szöőr Anna jogász-pszichológus az M1 műsorában elmondta, hogy akár tíz évig is húzódhatnak az ilyen ügyek. A szakértő szerint sokakban nem is tudatosul, hogy ez valójában egy függőség, vagyis ilyenkor egyszerűbb lenne az újrakezdés is, mint a folyamatos játszmázás.

Forrás: Thinkstock

!

Szöőr Anna elmondta, hogy a perfüggőség - amellyel a válásokkal kapcsolatban foglalkozik - azt jelenti, hogy a párok bár elhatározzák, hogy elválnak, mégsem tudnak elszakadni, és ezért keresnek egy színpadot maguknak, leginkább a bíróság színpadát.

"A jog, a vagyon és leginkább a gyermek a játszma eszköze. Senki nem törődik azzal, hogy mi lesz a gyermek lelkivilágával, eszközként használják fel" - tette hozzá. Mint mondta, a magyar igazságszolgáltatás feladata az lenne, hogy inkább a mediációra beszéljék rá a feleket a perek helyett. "A mediáció nem kibékülést jelent, hanem azt, hogy esetleg békességben meg tudnak válni egymástól" - tette hozzá.

Megkérdeztük a Life.hu párterapeutáját, Deáki Tímeát, hogy miként vélekedik a jelenségről, illetve, hogy találkozott-e már ilyen esettel. Szakértőnk megerősített abban, hogy a dolog sajnos valós. "Nem ez a leginkább általános, az esetek többségében nem a dolog elhúzása a cél, de tény, hogy létezik a jelenség."

"Az én mediációs praxisomban is több olyan pár fordult már meg, ahol a vita volt a kimondatlan cél és nem a megoldásra való szándék. Amikor ezt a segítő felismeri, s már nem igen tud mit tenni, mert parttalan az egész, ott lép be a bíróság. Ott pedig minden új momentum az ügyben azt eredményezi, hogy tolódik a végső szó kimondása" - véli Tímea.

Forrás: Thinkstock

Párterapeutánk elmondta, hogy a jogrendszerben az elmúlt évben voltak változások e tekintetben, de sajnos nem feltétlenül alakultak a dolgok az elvárásnak megfelelően. A mediáció igenis nagyon fontos lépés volna válás előtt. "Annak ellenére, hogy azt kötelezővé is tették jogi szinten - kicsit ellentmondás, hiszen a mediáció egy alapvetően önkéntes segítő mód - főleg a jogi környezet uralja a bírósági mediációs eljárásokat is. Ennek az lett a nem túl pozitív következménye, hogy akik jogászként lettek mediátorok is, meglehetősen ellentmondásos szerepbe kerültek" - állítja Deáki Tímea.

!

A jogász a jog keretein belül tájékoztat és segít, a leki résszel egyáltalán nem foglalkozik, a mediátor pedig közvetítőként semleges, elfogulatlan ember, aki figyel a felek lelkiállapotára is. Arról nem is beszélve, hogy a felek ügyvédeinek gyakran nem érdeke az ügyek rövid lezárása. Már csak anyagi szempontból sem.

Számos oka lehet annak, hogy egy válás extra ideig elhúzódik. Néhány hónap teljesen normális, minden jogi procedúrának kell valamennyi átfutási idő. Az azonban nem természetes, ha évekről beszélünk. Ott igenis benne van a pakliban az is, hogy az egyik fél ezt igazából nem akarja, és mindent elkövet, hogy akkor már a másiknak se legyen jó. Persze lehet, hogy valós akadályok is adódnak, de ez a ritkább, ha több évről beszélünk. Ezt mondjuk olyan esetben tudom elképzelni, ahol az egyik fél külföldön él, de a tíz év akkor is erős - érvel a szakértő.

A gyerekeknek is - ahogy a felnőtteknek is - az a legjobb, ha egyértelműek a dolgok. Mindenki számára egy roppant megterhelő és idegörlő időszak egy válás. Ha például a szülők éveken át folyamatos feszültségben vannak a következő tárgyalások miatt, észre sem veszik, és elmennek mellettük az igazán fontos dolgok. A család többi részéből is sokat kivesz egy elhúzódó tárgyalás. Mondjuk ők egy idő után teljesen immunnissá válnak, így mint lehetséges segítők is kikerülnek a képből. Így a pár és gyerekeik magukra maradnak, és a helyzet tovább romlik - állítja Deáki Tímea.

Forrás: Thinkstock

Újra párra lehet lelni, amíg zajlik a per?

'Válok, ez tény, hiszen már tart. De bocs, már vagy 5 éve.' Ezt nem igen lehet tolerálni. A nem tiszta lelki szerepek, az anyagiakról nem is beszélve, nem igen engdeik egy új kapcsolat kibontakozását.

"Igen nehéz egy új kapcsolatban beadni, hogy válok is, meg nem is."

Ember legyen a talpán, aki ezen úgy felül tud emelkedni, hogy mindemellett még támogató kezet is tud nyújtani az épp húszadszor bíróságra igyekvő új párjának. Ugyanis a válás végéig az a harmadik fél folyamatosan jelen van az új kapcsolatban is, ami egyáltalán nem egészséges - mondja Tímea.

Hogy lehet véget vetni ennek a függőségnek?

A több évig tartó válás esetében egy idő után már nem a józan ész dönt a végéről. Vannak, akiknél a vita elhuzódása lehet az is, ha kölcsönösen egymás alá tesznek. Így lehet például az, hogy az egyik fél ebbe már belefárad. Az is lehet megoldás, ha valamelyik fél mégis talál egy arra érdemes embert, aki miatt képes lemondani olyan dolgokról, amihez eddig nagyon is ragaszkodott.

Előfordulhat, hogy a számos megalázó vita alatt a felek annyira meggyűlölték egymást, hogy inkább bedobják a törölközőt. Mivel ennyi idő után a józan ész már nem segít, szükségesek a lezáráshoz a negatív megélések. De leginkább egy segítő harmadik személyre, egy mediátorra volna szükség, aki szerepe szerint nem húzhat egyik fél irányába sem, és nem is adhat megoldásokat a szájukba. Támogató, elfogulatlan jelenlétével úgy tereli őket a megoldás felé, hogy az végül az ő döntésük lesz és nem a jobb ügyvédé.

dr. Horváth Júlia válás- és családjogi ügyvéd véleménye:

A jelenséget ismerem, nyílván vannak és voltak kirívó esetek, azonban tíz évig tartó válással még nem találkoztam. A felvetett probléma valóban létezhet, azonban érdemes elválasztani a házasság felbontását és a házastársi közös vagyon megosztását, elméleti szinten.

Vannak esetek, ahol egyáltalán nincs közös vagyon, ilyenkor csak a házasság felbontásáról lehet szó, de természetesen az esetek többségében, annyira ez sem egyszerű. Az említett probléma - a 10 évig elhúzódó válás - tapasztalataim szerint inkább az utóbbinál, a házastársi közös vagyon megosztásánál, illetve az élettársi vagyonközösség megosztásánál szokott előfordulni.

Ezeknél az ügytípusoknál, ahol a felek már elváltak egymástól - a gyermek sorsát is rendezték, ami lehet, hogy szintén nem volt gyors - gyakran fordul elő, hogy évekig akár 5-8 évig, de tíz esztendőn át is vitatkozhatnak a vagyonon. Ugyanakkor itt már meglátásom szerint elsősorban a felek pusztán anyagi érdekeiről, vagyis a pénzről van szó. Gyakran ezekben az esetekben a feleknek már új kapcsolatuk van, vagy új házasságot kötöttek, látszólag túlléptek a másikon, de a vagyonon még mindig vitatkoznak.

Egy átlagos válás, ahol gyerek is van, de vagyon az nincs (vagy az lesz a következő), sőt az egyik fél nem is akarja a házasság felbontását, 2-4 évig tarthat, peres eljárás keretében. Egy ilyen eljárás rendkívül megviseli a gyermeket, életkorától függetlenül. Természetesen teljesen más a helyzet az időbeliség tekintetében, ha a felek megállapodnak - megegyezés van a házasság felbontása tekintetében - vagy az eljárás elején, vagy a per alatt. Az ügy bonyolultságától és a felek jellemétől - személyiség jegyeitől - is függ az, hogy a bíróság milyen gyorsan tudja lefolytatni az eljárást.

A mediációval, nekem személy szerint egyenlőre fenntartásaim vannak. Amikor mediációt rendelt el a bíróság, legalább 3,4 hónappal esetenként 6 hónappal elhúzta az eljárást, de egyik fél esetén sem vezetett eredményre.

Nekem is vannak ügyfeleim, akiknek a másik fél mondvacsinált indokokkal akarják megkeseríteni az életét és elhúzni az eljárást. A lélektani okokkal nekem személy szerint nem tisztem foglalkozni, ebben a kérdésben kifejezetten a pszichológusra hagyatkozom. Azoknál, akiknek az a céljuk, hogy minél gyorsabban, mindenkire nézve a legkevesebb sérüléssel tudják lezárni a házasságukat, már nagy valószínűséggel csak közöny van, a másik fél iránt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.