Munkamegosztás egyenlő jó szex?

Forrás: Thinkstock -
szex gyerekek szülők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss kutatás szerint, jóval elégedettebbek a párkapcsolatukkal és a szexuális életükkel azok a párok, akik a gyerek körüli feladatokat megosztják egymást között.

Amint azt a kutatást vezető Daniel Carlson, az atlantai Georgia Állami Egyetem szociológusa kifejtette, azok a párkapcsolatok, ahol a felek egyenlő arányban veszik ki a részüket a közös teendőkből, jobban működnek, jobb a felek közötti kommunikáció és az egész kapcsolat sokkal intimebb.

A felmérést 500 heteroszexuális pár bevonásával készítették, akik között voltak házaspárok és voltak, akik csak együtt éltek, de mindannyian szülők voltak. A kérdőív a gyerek körüli teendők alatt a szabályok kijelölését és betartatását, a szükség szerinti büntetést, illetve a dicséretet, a felügyeletet, illetve a gyerekekkel való együtt játszást értette. A válaszok alapján a párokat három csoportba sorolták: az egyikben a legtöbb teendőt a nő látta el, a másikban a férfi, a harmadikban pedig mindketten egyenlő arányban.

Forrás: Thinkstock

Ezzel együtt arra is rákérdeztek, ki mennyire elégedett a kapcsolatával, milyen gyakoriak a konfliktusok, illetve mennyire kielégítő a szexuális életük. Az eredmények azt mutatták, hogy a legrosszabbak azok a kapcsolatok voltak, ahol a gyerekek körüli teendők oroszlánrésze az anyára hárult, ahol viszont az apára, ott a nők nagyobb arányban voltak elégedettek a szexuális életükkel még azoknál is, akiknél a feladatok egyenlően voltak elosztva.

Ugyanakkor azok a férfiak, akik a legtöbb részt vállalták a gyerekgondozásból – többet, mint az anya -, ugyanazok voltak, mint akik a saját szexuális életüket a legrosszabbnak tartották.

A szakemberek szerint az összefüggések hátterében az állhat, hogy azokban a kapcsolatokban, ahol bármelyik fél is úgy érzi, hogy rá aránytalanul sok feladat hárul, óhatatlanul elégedetlen ezzel a helyzettel, és az elégedetlenségét a hálószobába is magával viszi. Akik viszont leosztják egymást között a feladatokat, kevésbé érzik túlterhelve magukat, és a hálószobában is felszabadultabbak tudnak lenni.

Túl vagy már az análpróbán? Rémületes élmény, vagy fenséges csoda?http://www.life.hu/intim/20101130-a-ferfiak-izgatonak-a-nok-megalazonak-tartjak-analis-szex.html10-ből 8-an próbálták már vagy szeretnék kipróbálni az anális szexet – derült ki az ország szextesztjének felméréséből. A fenti adat persze a férfiakra értendő, a nők 61 százaléka ugyanis nem vágyik ilyesfajta örömökre. Két éve ez a téma sokatokat érdekelt – azóta változott a helyzet?IntimThinkstockNicole Scherzinger már megint iszonyú szexi képet posztolthttp://www.life.hu/intim/20150906-nicole-scherzinger-mar-megint-iszonyu-szexi-kepet-posztolt.htmlA 37 éves énekesnőre nincs más szó, mint a bombázó. Tökéletes testét szívesen meg is mutatja.Intim--Király Viktor romantikus eljegyzési fotót posztolt - Testvére, Ben megnősülhttp://www.life.hu/intim/20150906-kiraly-viktor-ikertestvere-benjamin-megnosul.htmlKirály Viktor épp New Yorkban van, ahol ikertestvére Benjamin él. Nagyon romantikus fotót posztolt Benről és párjáról.IntimOrigoA csikló tanítható és rávehető különös dolgokra: Így okítsd a kis hegyest! (18+)http://www.life.hu/intim/20110527-az-orgazmuskeptelenseg-fizikai-es-lelki-okai.htmlMa már szinte elvárás a nőkkel szemben, hogy minden aktus során produkáljon egy kötelező orgazmust. Pedig az orgazmus elérése egy nő számára nem is olyan egyszerű, és a másik féltől érkező, vagy a saját maga által megfogalmazott elvárás csak nehezíti a csúcsra vezető utat, főleg akkor, ha egyébként is fizikai-lelki akadályok tornyosulnak a kielégülést kereső nő előtt.IntimFeleségül vette szerelmét Caramelhttp://www.life.hu/intim/20150906-felesegul-vette-szerelmet-caramel.htmlCaramel és párja, Szilvi kislányuk születésnapjára tervezték az esküvőjüket, de végül néhány nappal később jött el a nagy nap.Intim--Újabb esküvő a királyi családban! Megházasodott Charlene hercegné öccsehttp://www.life.hu/intim/20150905-charlene-monacoi-hercegne-occse-gareth-wittstock-felesegul-vette-baratnojet-monacoban.htmlGareth Wittstock Monacóban mondta ki barátnőjének és kislánya édesanyjának a boldogító igent.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.