Valószínűleg a te Facebook-faladon is gyakran megjelennek az ismerősök babaváró fotói, de talán kevés dolog képes úgy hatni rád érzelmileg, mint amikor megpillantod a hírfolyamodban, hogy az exed és párja hamarosan boldog szülők lesznek. Főleg annak tudatában, hogy tőled soha nem akart gyereket!
Tele vagy fájdalommal és haraggal, ott ülsz összerándult gyomorral a monitor előtt és azt kérdezed magadtól: Miért ilyen igazságtalan az élet? Mit tud az a másik nő, amit én nem?

Az igazság pillanata
Abban a társadalomban, amiben élünk (most nem térünk ki a szociológiai háttérelemzésre) szinte természetes, hogy a kapcsolatok nagy része szakítással végződik. A házasság ma már nem jelent életre szóló köteléket, és sokan inkább az együttélést választják a holtomiglan-holtodiglan helyett, azt remélve, hogy ezzel elkerülhetik a válással járó szenvedést és stresszt. Ebből következik, hogy egy ember élete során több partnert is "elfogyaszt", és ha tartósan le is horgonyoz valaki mellett, korántsem biztos, hogy együtt saját családot alapítanak.
Az elválás soha nem fájdalommentes, szakítás után nem könnyű új kapcsolatot kialakítani, ám sokkal nehezebb elfogadni az a tényt, hogy miközben az exednek szerencsésen alakult a magánélete, addig te szingliként éled a mindennapjaidat. Ha még mindig nem tetted túl magad a volt pasidon, teljesen érthető, hogy szomorú, csalódott vagy akár dühös vagy. Ez is azt mutatja, hogy vannak még érzelmeid vele kapcsolatban, de egyszer eljön az a pillanat, amikor szembe kell nézned a ténnyel, hogy nem tudtátok megoldani azokat a problémákat, amik a szakításhoz vezettek.
A letargia örvényében
Akkor is, ha pontosan tudtad, hogy az exed továbblépett, és boldog kapcsolatban él valakivel, a babaprojekt híre valószínűleg sokként fog hatni rád. Főleg azért, mert te annyira szeretted volna már a várandósságot megélni, ő pedig folyton azzal érvelt, hogy a "szülői szerep hatalmas felelősség", "a semmire nem lehet családot alapítani", és "nem látod, hogy hány kapcsolat megy tönkre a gyerek születése után?"
Haragot, gyűlöletet és féltékenységet érzel az új partner iránt, maga a felismerés hirtelen ér, mert nem is gondoltad volna, hogy a hír ilyen erősen felkavar. A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz azon a napon, amikor megtudod, hogy a volt párod apuka lesz,
ha elkeseredsz, és súlyos önsajnálatba esel.

Vagy, ha történetesen együtt jársz valakivel, és felháborodva meséled neki a történeteket - hidd el, aktuális partnered nem igazán fogja értékelni a kirohanásod. Akár tetszik, akár nem, el kell fogadnod ezt a helyzetet, mert úgysem tudsz rajta változtatni. Persze választhatod azt is, hogy a kétségbeesés és a letargia örvényében fuldokolsz még egy darabig, vagy másokat hibáztatsz a sorsodért. Hogy mellette, vagy ellene döntesz, a Te döntésed.
Ilyenkor a legjobb, amit teszed, hogy felhívod a barátaidat, és megkéred őket, hogy segítsenek átvészelni ezeket a napokat. Kényeztesd kicsit magad: menj el masszázsra, vásárolj magadnak új ruhákat, és vedd magad körül pozitív, vidám emberekkel.
Emlékeztesd magad, hogy miért lett vége
A párok általában nem szakítanak minden ok nélkül. Gondolj vissza arra, ti miért döntöttek akkor úgy, hogy külön utakon folytatjátok. Mást akartatok az élettől? Ő még nem látta magát játszóterező apukaként, te pedig bármikor képes voltál elsírni magad egy gügyögő kisbaba láttán? Szexuális téren nem voltatok egy hullámhosszon? Az évek során kihunyt a szerelem lángja, és érzelmileg eltávolodtatok egymástól?

A rózsaszín szemüveg mindent megszépít egy kapcsolat elején, de utólag visszatekintve látnod kell, hogy miért nem tudtatok hosszú távon együtt működni. Emlékeztesd magad az előző partnered legbosszantóbb tulajdonságaira, és minden olyan történésre, ami a különválást eredményezte. Készíts ezekről egy listát, és ha esetleg elakadnál a legutolsó kapcsolatod megítélésében, kérj segítséget azoktól a barátaidtól, akik kívülről láttak mindkettőtöket!
Ne duzzogj, tanulj!
Minden párkapcsolat egy tükör, és felnagyítja mindazt, ami bennünk zajlik. A másokkal való viszonyaink olyan életfeladatok, amik segítenek bennünket a fejlődésben és a megtapasztalásban. Sokszor próbáljuk megváltoztatni a másikat ahhoz, hogy boldogok legyünk. Vagy ítélkezünk és hibáztatunk, így nem figyelünk a saját érzéseinkre, hogy milyen meggyőződés, vagy minta blokkolhat minket abban, hogy elfogadjuk a múltat, és elégedettek legyünk a jelenben.
Talán most megkérdezed önmagadtól, vajon mit tudhat az a másik nő, amit te nem, és a volt párod miért őt (és nem téged) választotta leendő gyermekei anyjának? Az ilyen gondolatokba, érzésekbe nem szabad túlságosan beleélni magad, mert fennáll a veszélye, hogy egyre lejjebb kerülsz a szomorúság-spirálban. Még ha úgy is tűnik számodra, hogy az új partner tökéletesen passzol az exedhez, nem jelenti azt, hogy bármiben jobb nálad. Talán alacsonyabbak az elvárásai a volt párod iránt, vagy elfogadja azokat a tulajdonságait, amiket te képtelen voltál.

Ha kiborít a gondolat, hogy a volt kedvesed mással éri el a boldogságot (vagy előbb, mint te), itt az ideje egy kis önvizsgálatnak, hogy ráébredj, mit is szeretnél kezdeni a saját életeddel. Tekintsd a régi kapcsolatodat egy jó leckének, amiből tanulni lehet (sőt kell!), és a múlton való rágódás helyett koncentrálj inkább a jövőre.
"Most én lehetnék annak a nőnek a helyében"
Megtudni, hogy az ex-pasi összekötötte az életét valaki mással, majd azzal szembesülni, hogy az illető nemsokára családfő lesz, rengeteg bonyolult és zavarba ejtő érzést indíthat el az előző partnerben. "Amikor megláttam a kiírást a volt pasim közösségi oldalán, hogy 'Kislány lesz!', úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel. Iszonyúan féltékeny voltam, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen jó volt nekünk együtt, és ha többet dolgoztunk volna a kapcsolatunkért, most én lehetnék annak a nőnek a helyében" - mondta a 38 éves Zita, aki ettől az információtól annyira elkeseredett, hogy napokig szinte alig evett és szabályosan a hányinger kerülgette.

A Life.hu szakértője, Győri Szilvia szexuálpszichológus és tanácsadó szakpszichológus úgy véli, hogy egy viszonylag új párkapcsolatban a benne szereplők általában egy irányba terveznek haladni, közös célok mentén. "Amikor a felek már elég időt töltöttek együtt ahhoz, hogy alaposan megismerjék egymást, sok-sok közös (pozitív és negatív) élményük van, hasonló az érdeklődésük és az értékrendjük, elérkezik a feljebb lépés ideje. És akkor, amikor minden tökéletesnek tűnik, a partnerről kiderülhet, hogy (még) nem szeretne gyermeket, miközben a másik reményeiben központi szerepet játszik a babavállalás gondolata.
Sok embernél a szülővé válás kérdése fontos része az identitásnak, és amikor valaki hosszú távú, elkötelezett kapcsolatban él, hatalmas csalódásként élheti meg, ha megtudja, hogy a másik nem teljesíti be az álmait. Nem kérdéses, hogy a gyerektéma kerülése nagyfokú bizonytalanságot és szorongást válthat ki a nőkből" - véli a Life.hu szakértője.
"Mikor jön el az idő, amikor a párom megérik az apaszerepre? Mi történik akkor, ha úgy érzi, hogy ezzel a vágyammal sürgetem őt? És ha várok, aztán a végén kiderül, hogy egyáltalán nem akar gyereket? Ezért érdemes viszonylag egy kapcsolat elején szót ejteni arról, hogy kinek mik a hosszú távú tervei családalapítás kapcsán. Ha ez nagyon kényes téma a másiknál, az is jelzésértékű lehet. Azonban nem jelenti azt, hogy soha nem akar gyereket, ez idővel változhat. Arról nem is beszélve, hogy akadhat olyan partnerre később, aki nem kéri ki a véleményét ebben a témában, hanem ő maga dönt arról, hogy megadja a teherbeesés lehetőségét.
A babaprojekt nem verseny, és nem jelenti a siker vagy a boldogság érvényes mércéjét.
Próbálj meg nem összehasonlításokat végezni az exeddel, és nem nézegetni folyton a közösségi oldalát, mert ez még inkább megnehezíti a továbblépést!