A színésznő nemrég nyilatkozott Bereczki Zoltánnal való kapcsolatáról, a megjelent cikkben azonban szerinte kiforgatták a volt kedvesről tett kijelentéseit. Bár nem szívesen nyilatkozik a magánéletről, most mégis tisztázta a helyzetet. 

Dóra szerint vannak olyan emberek, akik valamiért viszályt szeretnének szítani közte és volt férje között. A Story magazinnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy évekkel ezelőtt közös megegyezéssel váltak el az útjaik, mert már mindketten észrevették, hogy nem olyan szoros a kötelék közöttük, mint régen. 

Forrás: Facebook/ Szinetár Dóra

"Nagyon sokféle megoldással próbálkoztunk, aztán feladtuk, és léptünk. Bár mindketten jó szülők akartunk lenni, hogy csak a gyerekek miatt maradjunk együtt, és két boldogtalan emberként tengessük az életünket, ez sem nekünk, sem senkinek nem lett volna jó. Amikor összekerültünk, szakmai szempontból Zoli pályakezdő volt, de ez nem azt jelenti, hogy én, vagyis a Szinetár név kellett ahhoz, hogy ő befusson!" - mondta a színésznő, aki régebben többször is elsírta magát a különböző bulvárlapok hazugságai miatt, azonban most eldöntötte: többet nem hagyja magát!

"Évekig udvariasan tűrtem, hogy temérdek hülyeség jelenjen meg rólam és az új férjemről, Zalánról az újságokban. Most lett elég. Soha többé nem hagyom, hogy bárki azt írjon rólam, amit akar, olyan mondatokat adjanak a számba, melyeket sosem mondtam!" - tette hozzá Dóra.