A Pszichológus Pasi: Egy nőnek nem biztos, hogy bejön, ha tárgyként kezelik - Így hat a pornográfia a nemi életedre és a párkapcsolatodra

pszichológus pornó A Pszichológus Pasi párkapcsolat szex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megjelent a mozgókép technológiája, az elsők között jelent meg rajta a pornográfia, és ahogy fejlődtek a technikai lehetőségek úgy halad ez is az élvonalban. Bár sokan szidják, azért annál sokkal többen fogyasztják, és mindenképpen többen, mint ahányan azt felvállalják. A Pszichológus Pasi ezúttal a pornográfia ezen bugyrait járja körbe.

Nemrégiben történt, hogy akartak csinálni egy kutatást a pornónézés hatásairól, de nem tudták kivitelezni a kutatók, mert

nem találtak olyan embereket a kontrollcsoportba, aki még sosem nézett volna erotikus filmeket.

Nem azzal van a gond, hogy létezik ez a műfaj, hanem amikor elcsúszik a felhasználás egy problémás irányba.

Forrás: Thinkstock

Amikor a gyermek véletlenül rábukkan az interneten a pornóra, az elsőre traumatizáló élmény számára, de serdülőkorban, ha ez lesz a mérce vagy norma, akkor az később komoly gondokat okozhat. Mivel a pornó a valósággal jó, ha köszönő viszonyban van, az elvárásokat mindkét nem számára irreális övezetbe helyezheti önmagukkal, párjukkal és az együttléteikkel kapcsolatban. Nem lesz bárhol, bármikor, bárkivel jó az együttlét – amelyik kamasz ezt hiszi, annak egy-két igen kellemetlen élményben lesz része. A jó szexért néha meg kell dolgozni, a feleknek össze kell csiszolódni, egymásra hangolódniuk, ami odafigyelést és türelmet igényel. Persze lehet nagy a szenvedély, de ritkán nyerő, ha előjáték nélkül, durr bele kezdődik az aktus.

Instant élvezet, tárgyként kezelt nők és a velejárók

Egy nőnek nem biztos, hogy bejön, ha tárgyként kezelik, rángatják, fojtogatják, ráköpnek és még sorolhatnánk a pornófilmekben ábrázolt jeleneteket. Tetézi a problémát, hogy az összes ilyen film instant élvezetet mutat, önismeret, önkontroll és odafigyelés szüksége nélkül. Illetve hogy a legtöbb nulla utalást tesz arra, hogy milyen érzelmi vetületei lehetnek egy együttlétnek. Mivel a fiatalok egyre hamarabb kezdik felfedezni a nemiségüket, megfelelő információk nélkül sajnos a pornó katasztrofális irányadó lesz, így negatív élményekhez vezet majd. A nehézségek könnyen vezetnek csalódáshoz, további önbizalom-problémákhoz, testképzavarokhoz.

Tizenévesen is ki lehet égni,

és ezek következtében pedig sokan egy az egyben lemondanak a boldog kapcsolat lehetőségéről is, és csak kihasználnak másokat, vagy hagyják, hogy őket használják ki – esetleg az önkielégítést választják, és már nem is próbálkoznak. Mindez könnyen megelőzhető, ha van használható és megbízható viszonyítási rendszer, de ehhez az kell, hogy nyíltan lehessen kérdezni és beszélni a szexualitásról. Ha valaki már belekerült egy ilyen állapotba, akkor ott szakember segítségét érdemes kérni.

Forrás: Thinkstock

Felnőttkorban a párkapcsolatban élő embereknek elsősorban a dolog instant jellege okozhat problémát. Egy párkapcsolatban a felek vagy felhasználják a szexualitásukat arra, hogy ezáltal is erősítsék a kapcsolatukat, vagy nem. A szexualitás mélységeit, pszichés vonzatait kevesen értik. Ha a pár tagjai nem szentelnek kellő figyelmet maguknak, könnyen elmennek egymás mellett, hagyják kihűlni a dolgot, igényeiket elviszik máshova, és a kapcsolatuk sem fejlődik. Egyenesen fantáziátlanná válhatnak. Pedig nem kellene így lennie. Tutibb megoldás nincs, mint hogy beszélgetni kell, előítéletek nélkül, őszintén – erről is.

A Pszichológus Pasi

Tóth Dániel vagyok, pszichológus. Az önismereti munka számomra életforma. Hiszem, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül a világot is jobban megérthetjük, beleértve problémáinkat is, arról nem is beszélve, hogy valódi önbizalmunk, önbecsülésünk is csak ezt követően alakulhat ki. Minél jobban ismerjük hát önmagunkat, annál szabadabbá, elégedettebbé és egészségesebbé válhatunk. A mai kor emberének a felgyorsult tempó mellett az önismeret még fontosabb, mint valaha, hiszen az újszerű jelenségek – például az internet, közösségi oldalak és videojátékok – számos új kihívást és lehetőséget hordoznak. A rohanó világban igyekszem gyors segítséget nyújtani, elgondolkodtatni, egyszersmind támpontokat és irányelveket adni.

nextgenpsyche.eu
www.facebook.com/apszichologuspasi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.