Lady Gaga: "Megváltozott az életem, miután megerőszakoltak"

Forrás: AFP/Jason Merritt -
nemi erőszak erőszak elfogadás Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TimesTalk című műsor vendége volt Lady Gaga, akinek nemrég megjelent száma, a nemi erőszakról szóló 'Til It Happens To You nagy port kavart. Az énekesnő maga is átélte a borzalmat, néhány éve megerőszakolták. Őszintén beszélt erről.

"Senkinek nem beszéltem róla hét évig. Nem tudtam, hogyan fogadjam el. Nem tudtam, hogyan ne okoljam magam, hogyan ne higgyem azt, hogy nem az én hibám. Nagyon megváltoztatta az életemet" - kezdte Lady Gaga, aki elmondta, a testét is másnak érezte utána, és úgy gondolta, azért történt vele a szörnyűség, mert túl provokatívan öltözik. "Valami vallási bűnösséget is éreztem magamban" - mondta.

Forrás: AFP/Jason Merritt

Gaga új slágerének társszerzője, Diane Warren elárulta, őt is megerőszakolták, mikor 12 éves volt. A két nő arra bíztatott mindenkit a műsorban, hogy legyenek bátrak, legyenek kedvesek az emberekhez, és ne másoktól várják, hogy jobbá tegyék az életüket, kizárólag saját maguktól.

Szexi combfixben pózol a kétgyermekes modell, Abbey Clancyhttp://www.life.hu/intim/20151212-abbey-clancy-ketgyermekes-anyukakent-is-nagyon-dogos-combfixben-szexiskedik-a-modell.htmlHihetetlenül dögös szelfit posztolt magáról a brit anyuka. Bár csak pár hónapja szült, mégis bombaformában van! IntimOrigoÍme, 5 olyan mondat, amit a nők életük során biztosan hallanakhttp://www.life.hu/intim/20151212-ime-5-olyan-mondat-amit-a-nok-eletuk-soran-biztosan-hallanak-de-a-ferfiak-nem.htmlElképesztő videót készített egy amerikai hírportál, melyben különböző korú nők osztanak meg olyan mondatokat, amelyeket életük során mondtak már nekik, de amelyekről nehéz lenne elképzelni, hogy egy férfi lenne valaha is a célpontjuk. IntimThinkstockÍgy szereti egymást Szinetár Dóra és Makranczi Zalánhttp://www.life.hu/intim/20151212-szinetar-dora-szineszno-ferjevel-makranczi-zalannal-romantikazott-a-szalajka-volgyben.htmlA színésznő és férje a Szalajka-völgyben romantikáztak, és megmutatták, milyen amikor kettesben élvezik a friss hegyi levegőt. Intim--Scarlett Johanssonnal csalja a feleségét Matthew McConaughey?http://www.life.hu/intim/20151211-matthew-mcconaughey-szinesz-csalja-a-feleseget-camilla-alves-modellt.htmlA hírek szerint a sztár felesége, Camilla Alves nincs elragadtatva attól, hogy férje Scarlett Johanssonnal dolgozik együtt legújabb filmjében. Állítólag megvan az oka, miért nem. Intim--Szívszorító: tükörre írta az okokat a férj, miért szereti a feleségéthttp://www.life.hu/intim/20151211-tukorre-irta-az-okokat-a-ferj-miert-szereti-a-feleseget.htmlAz okok, amiért szeretem a feleségem – ez az üzenet fogadta a tükrön a San Franciscóból hazatérő Molly Murphyt, akinek a férje így akarta tudtára adni érzelmeit, és jobb kedvre deríteni a depresszióval küzdő nőt.IntimOrigoDétár Enikő: "Még mindig fáj"http://www.life.hu/intim/20151211-detar-eniko-szinesznonek-meg-mindig-faj-a-valasa-rekasi-karolytol.htmlTavaly ért véget hosszú házassága Rékasi Károllyal. Bár már rátalált a szerelem, Détár Enikő továbbra sem palástolja: még nincs túl a szakítás fájdalmain. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.