Medveczky Ilona: "Hatvan év után újra csókolózom!"

Forrás: Marton Szilvia -
csók színésznő Medveczky Ilona párkapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nemzet dívája pár nappal ezelőtt egy ismeretlen férfival jelent meg egy vidéki bálban. Most először beszélt őszintén arról, hogy ki is a rejtélyes kísérője. 

Medveczky Ilona egy 61 éves úriemberrel töltötte az egész estét, és az ott jelenlévők elmondása alapján el sem mozdultak egymás mellől. A 75 éves színésznő az interneten ismerkedett össze a férfival, aki a tenyerén hordozza az örökifjú dívát - írja a Story magazin.

Forrás: Marton Szilvia

"Ugyanúgy, ahogy három évtizeddel ezelőtt a hajdani társam, Richárd, ő is az intellektusával, a lírájával fogott meg! Immár három és fél éve levelezünk egymással, és ő mindeddig szinte naponta öntötte elém a verseit, a prózáját. Egyszerűen lenyűgözött. De ami furcsa, egészen a közelmúltig nem is találkoztunk, végül én erőltettem a személyes kontaktust. (...)

Így esett meg, hogy hatvan év után én csókoltam meg először egy férfit. Különös volt, hogy én mutattam ki az érzéseim, és maradt hűvös, tartózkodó"

- mesélte az egykori revütáncosnő.

Emily Ratajkowski meztelenül, tanácstalanul pózol a tükör előtthttp://www.life.hu/intim/20160310-emily-ratajkowski-meztelenul-pozol-a-tukor-elott.htmlA modell nagy bajban volt a napokban, hiszen nem tudta eldönteni, mit is viseljen. Kétségbeeséséről egy meztelen szelfivel tájékoztatta rajongóit. IntimOrigoElizabeth Hurley meztelenül - Sosem látott képek kerültek elő a színésznőrőlhttp://www.life.hu/intim/20160309-elizabeth-hurley-szineszno-sosem-latott-meztelen-kepe-elokerult.htmlAz eddig még nem látott fotókat John Stoddart fényképezte az akkor még pályája elején járó Liz Hurley-ről. IntimOrigoKim Kardashian után szabadon? Újabb sztár vetkőzött anyaszült meztelenrehttp://www.life.hu/intim/20160309-courtney-stodden-modell-kim-kardashian-utan-anyaszult-meztelenre-vetkozott-kozossegi-oldalan.htmlCourtney Stodden amerikai valóságshow-sztár és modell egy szál semmiben jelentette be Instagram oldalán, hogy új projekten dolgozik. IntimOrigoSzép, gazdag, és szerelmes: Sandra Bullock randizikhttp://www.life.hu/intim/20160308-sandra-bullock-elment-randizni-bryan-randall-el-es-a-kisfiaval.htmlSandra Bullock és a barátja, Bryan Randall elmentek fagyizni, persze ebből a színésznő kisfia sem maradhatott ki, így vitték Samuelt is. Intim--Cserpes Laura: "Van olyan, amikor egy kapcsolatban irányítva vagyunk" http://www.life.hu/intim/20160308-cserpes-laura-sajat-kapcsolataibol-meritett-ihletett-az-uj-dalahoz.htmlAz énekesnő nem szívesen beszél a magánéletéről. Új dalában most mégis sok mindent elárul, hiszen elmondása alapján több dolgot is a saját életéből merített. Intim--Katy Perry boldogabb, mint valaha: Már kulcsot is cseréltek Orlando Bloommalhttp://www.life.hu/intim/20160308-orlando-bloom-nak-es-katy-perry-nek-bejarasa-van-egymas-lakasaba.htmlA sztárok még hónapokkal ezelőtt találtak egymásra a Golden Globe-díjátadón. Azóta már nyíltan is felvállalják a kapcsolatukat, sőt már lakáskulcsot is cseréltek! Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.