Szado-mazo képek miatt kellett felmondania a tanárnőnek

fotók szado-mazo felmondás tanár közösségi oldalak botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szégyenében otthagyta munkáját az a tanárnő, akinek erotikus fotói kiszivárogtak az internetre.

Valószínűleg soha az életben nem fog találni tanárként állást az a Veronika nevű oroszországi nő, akinek szado-mazo képei kiszivárogtak. Bilincsben, ostorral pózol a fotókon, amiből hatalmas botrány kerekedett Orojol városában.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Az 54 éves egykori történelemtanárnak azonnal fel kellett mondania, miután a meztelen fotói kikerültek a közösségi oldalra, amit természetesen láttak a diákjai és a kollégái is. A nő nem érti, hogyan, és ki tehette fel a hálóra a fotókat, amit csak saját felhasználásra készíttetett, de leszögezte, hogy jogi lépéseket fontolgat, hiszen ez a magánéletének a megsértése. A képeket követő felháborodás miatt 28 év tanítás után kellett otthagynia a pályáját.

7 árulkodó jel, amely szerint nem ő az igazi számodrahttp://www.life.hu/intim/20160425-jelek-amelyek-szerint-ez-nem-a-legidealisabb-kapcsolat.htmlHiába a rózsaszín köd, vannak bizonyos előjelei annak, ha egy kapcsolat nem fog hosszú távon működni.IntimThinkstockDemcsák Zsuzsa szégyellte magát a dögös revütáncoskénthttp://www.life.hu/intim/20160426-demcsak-zsuzsa-revutancoskent-kihivo-ruhaban-lepett-a-nagy-duett-szinpadara-szegyellte-magat-a.htmlA műsorvezetőtől tényleg szokatlan, hogy olyan sokat mutat meg magából, mint amennyit a Nagy Duett színpadán láthattak a nézők. Pál Dénes oldalán a legmerészebb ruhában énekelt a műsorvezető. IntimOrigoMegrendítő! Halott férje küldött virágot szerelmének a szülinapjánhttp://www.life.hu/intim/20160425-halott-ferje-kuldott-viragot-szerelmenek-a-szulinapjan-ez-aztan-a-romantika.htmlA férfi szerető gondoskodását feleségéről a halála után is éreztetni akarta, ezért előre gondoskodott a meglepetésről. Intim--Jaj, ne! Jay-Z megcsalta Beyoncéthttp://www.life.hu/intim/20160425-jay-z-a-hirek-szerint-nem-volt-huseges-beyonce-kiborult-dalba-foglalata.htmlAz énekesnő az Instagram-oldalán tett közzé egy teasert, mely bemutatja a Lemonade című új albumát. A hírek szerint a sztár ezzel akar célozni férje hűtlenségére. Intim--Nicole Kidman: "Prince egyik dalára csókolóztam először" http://www.life.hu/intim/20160425-nicole-kidman-prince-rajongo-megrazta-az-enekes-halala-a-szinesz-erre-csokolozott-eloszor.htmlA dögös hollywoodi színésznőt nagyon megviselte az 57 éves énekes halála. Egy magazinnak adott interjúban őszintén beszélt az érzéseiről, emellett egy-két magánéleti titkot is elárult magáról. Intim--Gyilkos idomok! Ashley Graham csipkés fehérneműben vonaglotthttp://www.life.hu/intim/20160425-ashley-graham-plus-size-modell-dogos-videojaban-csipkes-fehernemuben-vonaglik-az-instagramon.htmlA gyönyörű plus size modell dögös videóval ünnepelte meg a fehérnemű napját követői legnagyobb örömére. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.