Több mint 3 évtized után mondták ki egymásnak ismét a boldogító igent.  A ceremónián mindössze ötvenen voltak jelen.

Nem múlt el Balázs Klári és Korda György szerelme, ezért 34 év után újra örök hűséget fogadtak egymásnak. A második ceremóniát pedig pontosan oda szervezték, ahol az első is zajlott, és igyekeztek azokat meghívni, akik már először is velük ünnepeltek, de sajnos nem sikerült. 

Forrás: Balázs Klári

A vendéglistát próbáltuk úgy összeállítani, hogy azokat a színészeket, zenészeket, filmrendezőket, sportolókat is meghívjuk, akik az első ceremónián is ott voltak. De hát olyan szomorú, hogy azóta vagy elvitt minket az élet egymástól vagy meghaltak. Így most csak egyetlen embert tudtunk meghívni, – az én tanúmat –, aki akkor is ott volt, és most is eljött” - mondta Klárika a Borsnak.Hozzátette, nagyon sokat nevettek a bulin, és bár szomorú, hogy így repül az idő, mégis örül, hogy boldogságban töltötték el ezeket az éveket.