Fehérjék és gének: így befolyásolja az ondó a női viselkedést (18+)

Forrás: Thinkstock -
ondó szex sperma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először azt hallhattuk, hogy az ondó talán segíthet a depresszió elleni küzdelemben, most pedig arról számoltak be a kutatók, hogy a férfiondó más módokon is befolyásolhatja a nők génjeit és viselkedését.

A brit kutatók a jelenséget szeminális jelzésnek nevezték el, és azt állítják, hogy széles körben jelen van az állatvilágban. A Kelet-angliai Egyetem szakértői kimutatták, hogy a hím ecetmuslicák szelektív módon képesek megváltoztatni szeminális folyadékuk kémiai összetételét.

Forrás: Thinkstock

A New Scientist magazinnak a kutatók elmondták, hogy amikor riválisaik közelében tartózkodnak, a hímek több szeminális fehérjét termelnek. Sőt, az is kiderült, hogy az egyik fehérje a gének „fő szabályozójaként" működik, és az ennek kitett nőstények a génkifejeződés széles körű változásait mutatták.

A génkifejeződés az a folyamat, amely révén az egyes gének aktiválódnak, és létrehozzák a szervezet működéséhez szükséges fehérjét. Ezek a fehérjék aztán olyan létfontosságú funkciókat látnak el, mint például az enzimek, a hormonok és a receptorok működtetése.

„Eredményeink meglepetésként értek bennünket" – nyilatkozta a kutatás vezetője, Tracey Chapman, az evolúciós genetika professzora. „Ez egy rendkívül kifinomult válasz a szociális és szexuális helyzetre."

Forrás: Thinkstock

A Molekuláris Biológiai és Evolúciós Társaság e hónap elején Ausztriában megrendezett kongresszusán bemutatott kutatás tovább erősíti azokat a tudományos bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy a szeminális folyadék fizikai és pszichológiai hatást egyaránt gyakorolhat a szervezetre. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az ondó javíthatja a kedélyállapotot, fokozhatja a szeretetet, elősegítheti az alvást, és legalább három antidepresszánst is tartalmaz.

A Clinical & Experimental Obstetrics & Gynecology szaklapban megjelent másik tanulmány azt mutatta, hogy miután az ondó a közösülés után a méhbe kerül, jelentősen megnövekedik a méhen belüli nyomás. A kutatók úgy vélik, hogy ez a nyomásnövekedés valószínűleg a spermiumok továbbítását segíti a petevezeték felé.

Más, szintén ecetmuslicákon végzett kutatásokból pedig az derült ki, hogy a szeminális folyadék azt is befolyásolhatja, mennyire érdeklődnek a nőstények más hímek iránt, és hány petét termelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.