Rúzsa Magdi: "Hétköznap tartjuk a romantikus vacsorákat!"

Rúzsa Magdi párkapcsolat énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokak szerint akinek karrierje meredeken ível felfelé, az magánéleti problémákkal küzd, és igaz ez fordítva is. Rúzsa Magdi azonban rácáfolt a közhiedelmekre, hiszen a rengeteg fellépése mellett, elmondhatja magáról, hogy boldog párkapcsolatban él.

"Sokan mondják, hogy a szakmai elismerések mögött sok magánéleti lemondás, esetleg kudarc áll. Én azt mondom, minden szakmában van lemondás, csak tudni kell jól kezelni és okosan sakkozni. Én ezt at utat választottam. Nem volt nehéz megtalálni a társat, aki megérti, mivel jár a hivatásom: a sors küldte, mert kértem" - mondta az énekesnő, aki azt is hozzátette, hogy ha két ember szereti egymást,

mindent lehet kezelni.

Fotó: Polyak Attila/Origo

"Így aztán nem sok magánéleti lemondással jár a hivatásom, annyi a különbség, hogy nem hétvégén tartunk romantikus vacsorákat, hanem hét közben" - mesélte Rúzsa Magdi a Best Magazinnak.

Kínos! Rúzsa Magdi rettentő kellemetlen helyzetbe került

Az énekeső és párja egyelőre nem tudják, hogy idén hol nyaralnak majd. Magdi felelevenített egy élményt, amin ma már nevet, de akkor borzasztó mérges volt. A teljes cikket itt elolvashatod!

Brad Pritt és Jennifer Aniston ismét összejöttek?http://www.life.hu/intim/20160805-brad-pritt-es-jennifer-aniston-ismet-osszejottek.htmlAz már köztudott, hogy valami nem stimmel Brad Pitt és Anelina Jolie között, de most úgy tűnik, hogy a színész félrelépett exével, Jennifer Anistonnal, ráadásul le is buktak.Intim--Komoly kapcsolatot keres az olimpikonok között a brazil örömlányhttp://www.life.hu/intim/20160805-hihetetlen-felkinalkozott-az-olimpikonoknak-a-brazil-oromlany.htmlKözel 12 ezer örömlány várja tárt karokkal (is) az olimpiát, köztük Juliana, aki fejébe vette, hogy ő is versenybe száll, és annyi aranyérmes férfit fogad az ágyában, amennyit csak lehet.Intim--Most bekukkanthatsz az amszterdami prostituáltak életébe (18+)http://www.life.hu/intim/20160804-hihetetlen-most-bekukkanthatsz-a-voros-lampas-negyedben-dolgozo-szexmunkasok-eletebe.htmlTalán meglepő, de az Amszterdam vörös lámpás negyedében munkálkodó prostituáltak teljesen legálisan élnek a testükből, így nincs szükség bujkálásra. IntimThinkstockA Glee sztárja, Lea Michelle egy szál semmire cserélte a gátlásaithttp://www.life.hu/intim/20160801-a-glee-sztarja-lea-michelle-meztelensegre-cserelte-a-gatlasait.htmlA Glee - Sztárok leszünk! népszerű színésznője, Lea Michele megmutatta szexi alakját. IntimOrigoKatie Price még nagyobbra fújatta az egyébként is gigantikus melleithttp://www.life.hu/intim/20160729-katie-price-az-uj-cicikiralyno-ismet-kes-ala-fekudt.htmlA glamourmodell nyolcadszor feküdt kés alá, az eredmény megdöbbentő! IntimOrigoÍme, Magyarország legnagyobb pornórajongó városainak listája!http://www.life.hu/intim/20160719-megjelent-magyarorszag-legnagyobb-pornorajongo-varosainak-listaja.htmlA legnagyobb magyar randioldal felméréséből kiderült, hogy mely hazai városokban kattantak és kattintottak rá legtöbben a netes pornófilmekre. Sőt, Magyarország TOP15 pornófogyasztó városainak listája is megjelent! Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.