Egy kutatás szerint a tetovált emberek hajlamosabbak a megcsalásra

Forrás: Thinkstock -
szex hűtlenség megcsalás randi tetoválás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kutatások szerint azok az emberek, akiknek van tetoválásuk, hajlamosabbak a megcsalásra.

Furcsa kutatási eredményről számolt be a DailyStar: állítólag, a tetovált emberek hajlamosabbak a megcsalásra.

Öt megkérdezettből mindössze egy randizna tetovált testű férfival vagy nővel. Bár vonzónak találják őket, úgy vélik, spontán személyiséggel rendelkeznek, merészek és nagyon szórakoztatóak, ugyanakkor nem a hűség mintaképei.

A tetovált emberek tényleg szeretnek hűtlenkedni? Forrás: Shutterstock

A kutatásunk szerint elsősorban azok kezdenek tetovált partnerrel, akik inkább csak egy afférra vágynak" – magyarázza Dr. Tammy Nelson.

A szakember hozzátette, a tetoválást sokan nagyon szexinek tartják, de viselőikben nem látnak potenciális házastársat.

További érdekesség, hogy a megkérdezettek 27 százaléka úgy véli, hogy azok az emberek, akik bevállalták a tetkókat, az ágyban is jobbak az átlagnál.

Fodor Zsóka nyilatkozott arról, hogy visszatérhet-e még a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20180730-fodor-zsoka-nyilatkozott-arro-hogy-visszaterhete-meg-a-baratok-koztbe.htmlMagdi anyus mindenkinek hiányzik a Barátok köztből, Fodor Zsókának is. Vajon visszatérhet még a sorozatba? Erre a kérdésre felelt sejtelmesen a színésznő. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huÍme, a felvétel: ilyen volt Demi Lovato pár órával a túladagolása előtthttp://www.life.hu/sztarok/20180730-ime-a-felvetel-ilyen-volt-demi-lovato-par-oraval-a-tuladagolasa-elott.htmlPár órával Demi Lovato kórházba szállítása előtt készült egy videó, ami a háttértáncosának szülinapi partin készült. A DailyMail hozta nyilvánosságra a felvételt.TV + Sztárok--Jelentős anyagi kár érte Hajdú Pétert: újabb részletek a gyújtogatásrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180730-jelentos-anyagi-kar-erte-hajdu-petert-ujabb-reszletek-a-gyujtogatasrol.htmlJelentős anyagi kár érte Hajdú Pétert, miután a szombatra virradó éjjel fel akarták gyújtani az éttermét - írja a Blikk. TV + SztárokOrigoA főpolgármester utasította a főváros cégeit a hőségérzet enyhítésérehttp://www.life.hu/sztarok/20180730-budapest-fopolgarmestere-utasitotta-a-fovaros-cegeit-a-hosegerzet-enyhitesere.htmlTarlós István főpolgármester utasítására a főváros cégei mindent megtesznek azért, hogy enyhítsenek a lakosság hőségérzetén, locsolják az utakat, vizet osztanak, tovább tartanak nyitva a strandok - közölte Szűcs Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel. TV + SztárokOrigoPalvin Barbi versenyautóba ült a Hungaroringen: exkluzív fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-palvin-barbi-versenyautoba-ult-a-hungaroringen-exkluziv-fotok.htmlMogyoródon a Magyar Nagydíjon több híresség is kipróbálhatta, milyen érzés versenyautóba ülni, és száguldozni. A magyar F1-es versenyző Baumgartner Zsolt vitte el egy körre Palvin Barbit egy kétüléses Forma-1-es kocsival.TV + SztárokOrigoLuxuskocsival pózol Molnár Andihttp://www.life.hu/sztarok/20180729-luxuskocsival-pozol-molnar-andi-tancosno.htmlAz egyik nagy autómárka jóvoltából gyönyörű luxuskocsit hajt ezentúl Molnár Andi. Meg is mutatta. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.