John Fitzgerald Kennedy esküvő Jackie Kennedy házasság JFK
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új sorozatunkban felelevenítjük minden idők legnevezetesebb, legkülönlegesebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó esküvőinek történetét – a régmúlttól egészen napjainkig. Az első részben a történelem egyik leghíresebb amerikai elnöke, és minden bizonnyal leghíresebb First Lady-jének házasságkötése kerül terítékre, természetesen a korabeli fotók kíséretében.

65 évvel ezelőtt, 1953. szeptember 12-én persze JFK, azaz John Fitzgerald Kennedy még nem volt az Egyesült Államok elnöke, és így a leendő felesége, Jackie is csak jóval később, közel nyolc év múlva lett First Lady. 1953 őszén JFK még csak egy szépreményű fiatal szenátornak számított Massachutettsből, igaz, az amerikai politika egyik legbefolyásosabb dinasztiájának sarjaként sejthető volt már akkor is, hogy az ambíciói és lehetőségei egészen messzire is mutathatnak. A menyasszony, Jacqueline Bouvier sem származott rosszabb környezetből: a New York-i családja előkelő és gazdag famíliának számított, kiterjedt kapcsolatokkal a legfelső körökben. Jackie mindössze pár évvel az esküvő előtt végzett az egyetemen, és azután újságíróként dolgozott: saját rovatot vezetett a Washington Times-Heraldnál.

Az esküvőjük az amerikai legfelső körök kiemelt társasági eseményének számított 1953 őszén Forrás: jfklibrary.org/Toni Frissell

Sőt, amikor megismerkedett Kennedyvel, már túl volt egy felbontott eljegyzésen: mindössze három hónapig járt jegyben John Husted tőzsdeügynökkel. Jackie és JFK egy közös újságíró barátjuknál rendezett vacsorán és partin ismerkedett meg egymással Georgetownban. A visszaemlékezések szerint gyorsan fellángolt köztük a szerelem, és ezután közel két évig jártak együtt, amikor JFK megkérte a lány kezét, méghozzá egy 2.88 karátos gyémántot és 2.84 karátos smaragdot magában foglaló Van Cleef & Arpels gyűrűvel.

Az esküvőjük természetesen az amerikai legfelső körök kiemelt társasági eseményének számított 1953 őszén, több mint 800 vendég részvételével, akik között megtalálhatóak voltak politikusok, diplomaták, üzletemberek, kormányhivatalnokok egyaránt. A szertartásra a Rhode Island-i Newport városának St. Mary templomában került sor. A menyasszony egy elefántcsontszínű selyem menyasszonyi ruhát viselt V-nyakú dekoltázzsal és bouffant szoknyával, amelyet a korszak híres divattervezője, Ann Lowe kreált a számára. A ruha az uszállal együtt közel 50 méternyi anyagból készült, és egy rózsával odatűzött csipkefátyol egészítette ki.

V-nyakú dekoltázzsal és bouffant szoknyával ellátott elefántcsontszínű selyem menyasszonyi ruhát Ann Lowe kreálta Forrás: jfklibrary.org

Noha Jackie megjelenése a róla tudosító magazinok fotói révén lenyűgözte az amerikai közvéleményt, ma már a későbbi elnökfeleség visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy ő maga szívesebben viselt volna valami egyszerűbb menyasszonyi ruhát. Amire, mondjuk, majdnem rá is kényszerült, mert ez a híres ruha hajszál híja, hogy nem állt rendelkezésre: néhány nappal az esküvő előtt ugyanis csőtörés volt a divattervezőnő stúdiójában, és az összes megrendelt ruha (a koszorúslányokéval együtt) csúnyán elázott, és teljesen tönkrement.

Ezután villámgyorsan újra meg kellett varrniuk az összes ruhát újra, ami szó szerint éjjel-nappali munkát jelentett a teljes csapat számára, és így is épp csak kész lettek az esküvő napjára.

A menyasszonyt a mostohaapja, Hugh D. Auchincloss kísérte az oltárhoz (Jackie szülei 11 éves korában elváltak), és a húga, Lee volt a tanúja. A szertartást Boston érseke celebrálta, és a mise egy pontján nem kisebb személyiség, mint XII. Piusz pápa személyes üzenetét és jókívánságait is felolvasta az ifjú pár számára. Persze nem csak 800 vendég volt jelen az esküvő helyszínén: az csak a meghívottat számát jelentette. Odakinn mintegy 2000 további kíváncsískodó várakozott, és köszöntötte a friss házasokat, amint kiléptek a templomból.

A lakodalomnak a közelben lévő, 300 hektáros Hammersmith Farm adott otthont Forrás: jfklibrary.org/Toni Frissell, Keystone/Getty Images

A lakodalomnak a közelben lévő, 300 hektáros Hammersmith Farm adott otthont, aminek tulajdonosa a menyasszony édesanyja volt, és ahol további 400 vendég csatlakozott az ünneplőkhöz. Az ifjú párnak konkrétan 2 órájába telt, mire mindenki gratulációját fogadták. A vacsora után a friss házasok az első táncot Meyer Davis és zenekarának I Married an Angel („Egy angyalt vettem feleségül”) című számára lejtették. Természetesen nem maradhatott el a szokásos konfetti- és rizsszórás sem, majd JFK és Jackie útnak indult Mexikó felé, mivel a nászútjukat aztán Acapulcóban töltötték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.