Profi módon űzi a gazdag pasik becserkészését: most másoknak is megtanítja a fortélyokat

aranyásó párkapcsolat iskola gazdagság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anna jól tudja, hogyan is lehet becserkészni a gazdag pasikat. Épp ezért úgy döntött, elindít egy iskolát, ahol ennek a fortélyait tanítja meg a fiatal hölgyeknek.

Anna 19 éves volt, amikor összejött első dúsgazdag pasijával. Tetszett neki az a luxus, amit akkori párja mellett kapott meg, ezért úgy döntött, szeretne jót cselekedni és más fiatal nőknek is megtanítja a csábítás fortélyait.

A School of Affluance névre hallgató iskolájában most azt oktatja, hogyan is kell kiaknázni a lehetőségeket, hogyan is kerülhetünk be a felsőbb körökbe. Mint mondja, szerinte a nőknek élniük kell azzal az adottsággal, hogy jól néznek ki.

Persze, bele lehet szeretni egy szegény emberbe is, de én képtelen lennék rá. Számomra van egy szint az életszínvonalat illetően, ami alá nem vagyok hajlandó menni. Ez számomra prioritást élvez a szerelemmel szemben. Ha egyszer lehetőséged van megtapasztalni a luxust, soha többé nem akarsz lemondani róla” – idézi a nő szavait a The Sun.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#Bali or #Thailand? Let’s compare! - I’ve been to both. Twice to Thailand (first time I spent a whole month there.) Bali I’ve been to 4 times now, first time I spent 1.5 months there! I love Asia as some of you know... - My thoughts - Best beaches? Thailand for sure. More of them & prettier. Bali has only a few gorgeous #beaches. - ‍♀️ Best massages? I prefer Balinese technique over Thai massage. However you get some amazing oil massages in Thailand too. - Best food? Tie. Both countries have delicious #cuisine. All south-east Asian countries cook exceptionally well! - Best night-life? Bali. Better variation of #classy places in my opinion. Thailand has too much trash-tourism. But Bali too on some level, just not as much. - Best crowd? Bali, same reasons as above. You’ll find affluent people in both places, but it’s easier to run into them in Bali than Thai. - Best value for Money? They are equally priced, maybe Bali can be a tiny bit cheaper but overall same type of standard for same amount of . - Verdict? Bali is my favorite. I just love that place & feel it’s a bit classier than Thailand if you know where to go! I will go later this year to Thailand so I can give you a more fair comparison chart later. - Anyone been to both places? What’s your thoughts? #jetsetbabe #jetset #jetsetter #resortwear #resorts #resortstyle #resortlife

Anna Bey - School of Affluence (@schoolofaffluence) által megosztott bejegyzés,

Anna még hozzátette, nem szereti, ha aranyásónak titulálják és bevallotta, hogy az utóbbi években gazdag pasijai rábeszélésére megműttette az orrát és le is fogyott. Szerinte teljesen normális, hogy a férfiak a tökéletes külsejű nőkre hajtanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.