Pilát Gábor: „A szeretet nem egy érzelmi szint...”

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor érzelem Tabuk nélkül a párkapcsolatról szeretet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos odáig jutott a világunk, hogy nevezetes napoknak kell lennie ahhoz, hogy odafigyeljünk egymásra.

És ami a legrosszabb, hogy tudatosan kell koncentrálnunk a szeretetre, mintha az valamiféle tevékenység lenne. Pedig a szeretet nem egy érzelmi szint, nem egy beteljesült vágy örömittas pillanata – a szeretet az ember eredendő létállapota.

A szeretet nem egy érzelmi szint, nem egy beteljesült vágy örömittas pillanata – a szeretet az ember eredendő létállapota Forrás: Shutterstock

Természetesen ebből az állapotból is ki lehet kerülni. Ezt leginkább a vágyak és a félelmek mentén tehetjük meg. Vágyjuk mások szeretetét vagy éppen félünk attól, hogy nem fognak szeretni.

Ha mindehhez hozzávesszük a környezet folyamatos leértékelését, miszerint „Te nem vagy elég jó... Képtelen vagy rá... Nem tudsz szeretni...”, akkor kattan a kezünkön a bilincs, foglya lettünk a tanult tehetetlenségnek. Ekkorra már nem forrása és adója vagyunk a szeretetnek, hanem jó esetben is csak viszonzója. Akkor adunk, ha kapunk. Ha kevesebbet kapunk, akkor kevesebbet adunk. Így viszont egyre távolabb kerülünk az élettől, egyre távolabb a szeretettől. Pedig az élet mindenhol jelen van, mert az élet maga a szeretet.

Pilát Gábor: „Csak azt teszem, amit akarok, és már nem teszem azt, amit nem akarok„http://www.life.hu/intim/20181106-pilat-gabor-a-sajat-valosag-megteremteserol.htmlHogy jutott eszedbe aznap éjjel, hogy felhívjál? – Találkozni akartam veled. – Miért? – Tudni akartam, hogy van-e valakid. – És amikor megtudtad, hogy nincs? – Arra gondoltam, hogy miért ne lehetnék én az a valaki. – Mindig ennyire tudatosan élsz, és mindig ennyire kiszámítod a dolgokat? – Ez nem számítás. Csak azt teszem, amit akarok, és már nem teszem azt, amit nem akarok. IntimOrigoPilát Gábor: „Van egyvalami, ami a folyamatosan változó világban sem változik”http://www.life.hu/intim/20181106-pilat-gabor-a-valtozasrol.htmlNéha abban reménykedünk, hogy megváltoztathatjuk a világot. Pedig a változás sokszor nem döntés kérdése, egyszerűen csak megtörténik. IntimOrigoPilát Gábor: "A győzelmet és a bukást is megérdemeljük"http://www.life.hu/intim/20181010-pilat-gabor-a-depressziorol-es-a-gyozelemrol.htmlEgészen jól bele lehet tanulni a megúszásba, ha muszáj. De sohasem muszáj. IntimOrigoPilát Gábor: "A győzelmet és a bukást is megérdemeljük"http://www.life.hu/intim/20181010-pilat-gabor-a-depressziorol-es-a-gyozelemrol.htmlEgészen jól bele lehet tanulni a megúszásba, ha muszáj. De sohasem muszáj. IntimOrigoPilát Gábor: Szakítás után, amikor felszínre tör a bosszúvágyhttp://www.life.hu/intim/20181003-pilat-gabor-tabuk-nelkul-a-parkapcsolatrol-a-bosszuvagyrol.htmlAmikor nemcsak elhagy a hű társ, hanem még megalázva is érzi magát attól a tudattól, hogy a másiknak nem szakad meg a szíve az ő távozása miatt, akkor gyakran felszínre tör a bosszúvágy... IntimOrigoA történelem leghíresebb esküvői – így házasodott össze Napóleon és Mária Lujzahttp://www.life.hu/intim/20180917-igy-hazasodott-ossze-napoleon-es-maria-lujza.htmlÚj sorozatunkban felelevenítjük minden idők legnevezetesebb, legkülönlegesebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó esküvőinek történetét – a régmúlttól egészen napjainkig. A mostani részben Európa akkori leghatalmasabb emberének és egy hol szövetséges, hol ellenséges állam hercegnőjének házasságkötését meséljük el. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.