Pilát Gábor: "A fizikai világ nehezen tolerálja a boldogságot"

Forrás: Shutterstock -
boldogság Pilát Gábor Tabuk nélkül a párkapcsolatról hála
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Furcsa világban élünk. Az ember leginkább akkor gyakorolja a hálát, amikor valami fantasztikusan nagy és jó dolog történik vele az életben, és akkor fohászkodik, amikor bajban van. Ilyenkor a környezete is megértő vele, hogy Isten segítségét kéri.

Azonban ha valaki minden egyes megélt pillanata és élménye miatt hálás az Életnek, akkor különcnek tartják, és ha azt mondja, hogy Isten szólt hozzá, akkor a megbomlott elméjére hivatkozva bezárják.

Miért?

Az igazi boldogság csak akkor kopogtat be az ajtón, amikor félelem nélkül élsz a házban. A fizikai világ éppen ezért nehezen tolerálja a boldogságot, hiszen a boldogság jelenlétében kevesebb könnyen megkapható örömöt tud eladni neked, és kevesebb dologgal tud függőségben tartani. A kedvenc aduját pedig esélye sincs kijátszani: a szorongást. A szorongást, ami nem más, mint tárgy nélküli félelem.

Ha valaki minden egyes megélt pillanata és élménye miatt hálás az Életnek, akkor különcnek tartják Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.