Egy férfi és egy nő Pilát Gábor szex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

A szexualitásban, mint az élet minden területén, a legfontosabb dolog az egyetértés és a közös beleegyezés. Ha ez megvan, akkor szabadságról beszélhetünk, ha nincs, akkor elnyomásról. Nincs az a fantázia, ami túl extrém, túl erotikus, túl intim vagy túl durva lenne, amit két egyetértésben lévő érett felnőtt ne próbálhatna ki biztonságos körülmények között. Amit például egyesek úgy látnak, hogy egy nőnek talán megalázó és rossz, lehet, hogy az a nő éppen attól érzi magát csodálatosnak, erősnek, gyönyörűnek és szabadnak.

Nincs az a fantázia, ami túl extrém, túl erotikus, túl intim vagy túl durva lenne, amit két egyetértésben lévő érett felnőtt ne próbálhatna ki biztonságos körülmények között Forrás: Shutterstock

Az őszinte és gátlás nélküli együttlétek a testiségen túlmenően segítenek ráébredni arra, hogy kik is vagyunk valójában. Ebben az extatikus állapotban megélhető az elkülönülés nélküli egység, a „mi" érzése. Ehhez azonban őszinteségre van szükség, mind magaddal, mind a partnereddel, mert hiába olyan hosszú a vágyaid sora, mint a gmail jelszavad, ha rejtve marad.

Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés.

Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook-oldal megalapítója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.