Társfüggők - a szerelem rabjai

Társfüggő vagy?

Két ember bensőséges kapcsolatához kölcsönös tisztelet, közös életszemlélet, harmonikus szexuális élet és a pénzügyekhez való megfelelő hozzáállás szükséges, stabil gyakorlati, érzelmi intelligenciával kiegészülve. A párválasztás egy fiatal felnőtt számára a legnehezebb életfeladat, mely személyiségének érésével párhuzamosan formálódik. A gyermekkori traumák kapcsolati szorongást, beteges ragaszkodást és intimitástól való félelmet eredményezhetnek, ezért gyakori, hogy sok ember magánéletében ezek az emlékek sorsdöntőek.
Modern korunk két párkapcsolati véglete a társfüggőség és az elköteleződés problematikája, tehát vagy túlzott függőségbe kerülünk, vagy rettegünk egy intim viszonytól. A kapcsolat általában azért döcög, mert szereplői rendkívül különbözőek, ám a zátonyra futás igazi oka, hogy a felek nem ismerik saját magukat, és nem fejlesztik személyiségüket!
Ha beéred langyos érzelmekkel, áltatod magad, hogy úgysem találsz jobbat, nem mersz váltani, kemény csapdába kerülhetsz, ami lehetetlenné teszi, hogy boldog ember váljék belőled! Az érzelmi manőverezés helyett gondold végig, ki vagy és merre vezet utad!

Mit jelent a kodependencia?

A szó 1970-ben jelent meg a szakirodalomban. A pszichoterapeuták eleinte az alkoholisták feleségeinek, gyermekeinek sajátos tüneteit és életvezetési nehézségeit vizsgálták, majd később mélyebben megértették, milyen hatással lehet a kémiai függésben élő személy a családjára és fordítva. A társfüggőség ma már szimbolikus értelmű, és megléte mindig két ember dinamikáját feltételezi. A társfüggőség vagy kodependencia olyan lelki állapot, avagy viselkedési forma, mely annak nyomán fejlődik ki, hogy az illető hosszabb időn keresztül fojtogató szabályrendszerekkel szembesül, vagy ezeket gyakorolja. Olyan szabályokkal, melyek meggátolják az érzelmek nyílt kifejezését, továbbá a személyes és személyek közt felmerülő problémák kendőzetlen megvitatását - írta Robert Subby, a Co-Dependency, An Emerging Issue című kötet egyik értekezésében. A kodependencia funkciója nem más, mint az ember ontológiai bizonytalanságának megszüntetése.
A többi önsorsrontó viselkedésformához hasonlóan a társfüggőség is betegség, hiszen az illető magatartása családi-foglalkozási szokásává válhat, miközben folyamatosan romlik a személyisége, és az is gyakori, hogy a kodependens személy korábbi vagy jelenben történő fizikai bántalmazás, szexuális erőszak áldozata. A személyiségzavar megállapításához részletes pszichiátriai vizsgálat, életvezetési- és heteroanamnézis elemzés szükséges.

Félelmeid árnyékában élsz?

A személyiségzavarok között a szorongások csoportjába tartozó kodependenciát fokozott gondoskodásra való igény, a másikhoz tapadás és a magánytól való félelem jellemzi. A társfüggő önismereti hiányosságának kelepcéjében vergődik, állandó bizonygatást igényel a másiktól, így kizárja kettejük boldogságának lehetőségét. Scott Egleston tanácsadó szerint a társfüggőség az örökös lelki kielégületlenség állapota, amikor jogosak a kívánalmak, de a küzdés módjával komoly probléma van. A személyiségzavarból származó események főleg az érzelmi életre, az önkontrollra hatnak, a függő személy gondolkodásmódját problématagadás jellemzi. A személyiségzavarok kialakulása a serdülőkorra tehető és fiatal felnőttkortól diagnosztizálható. A társfüggő többnyire zavart, diszfunkcionális családból származik. Ha a szülő uralkodott gyermeke felett, valószínűsíthető, hogy az nem lesz önálló személyiség, és felnőtt korában is szüksége lesz függőségi viszonyra. Az a gyermek, aki érzelmi hiányban nőtt fel, csillapíthatatlan szeretetvágytól szenved, és mindig tartozni akar valakihez.
A társfüggőt rögeszmés gondolkodásmód jellemzi, és teljes mértékben felelősnek érzi magát a másik érzéseiért, tetteiért. A kodependens személy nem hisz a pozitív szavaknak, önmagát gyámoltalannak tartja, emiatt nem képes egyedül dönteni, szorong, ha a másiknak gondja van, és igennel felel akkor is, ha nemet érez. Jellemző viselkedési formája, hogy megszünteti érzelmi kapcsolatait társán kívül, sokszor ok nélkül féltékenykedik, és különösen sérülékeny a szakítással szemben. Fél az egyedülléttől, és úgy véli, attól értékes a másik, ha állandóan küzdenie kell kegyeiért, de attól is reszket, hogy önmaga legyen!

Béka-szindróma

Sok társfüggő a mesebeli békáról ábrándozik, és azért csókolgatja szívesen, mert kórosan ragaszkodik hamis ideológiáihoz, miközben saját magának sem vallja be, hiába puszilgatja azt a békát, nem lesz királyfi belőle sohasem! A társfüggő megrögzött viselkedési formát alakít ki azzal szemben, akit szeret, az álomvilágból nem akar felébredni és tudomásul venni, hogy az egyetlen változtatható személy kizárólag saját maga lehet!

Van kiút!

A túlzott függőség, az érzelmi bizonytalanság hosszú távon megöli a szerelmet, és működésképtelen társas viszonyokat eredményez. Merő illúzió azt gondolnunk, hogy a másik a kedvünkért megváltozik! Senkit nem lehet irányítani, nem befolyásolhatjuk partnerünket, mert bólogatás helyett ellenszegül, megduplázza energiáit, hogy bebizonyítsa, semmire nem kényszeríthető. A függőség csapdájából az egyedüli megoldást a távolságtartás, az érzelmi-testi-lelki kiszabadulás jelenti, és azon egészségtelen kötelékek fellazítása, mellyel a másikat görcsösen feszítjük. A távolságtartás kiinduló pontja, hogy mindenki önmagáért felel, és engednünk kell, hogy a másik is így cselekedhessen! Az önsegítés a kapcsolatok elidegenítése helyett a problémák megoldását célozza meg, azt a lehetőséget, hogy új perspektívákból gondolhassuk át aktuális nehézségeinket. Az öngyógyítás érdekében vetkőzzük le érzelmi, anyagi függőségeinket, éljük meg érzelmeinket, tűzzük ki céljainkat és fogadjuk el saját magunkat, hogy elindulhassunk a belső függetlenség útján.

Ha képesek leszünk az "élni és élni hagyni" szellemében létezni, lelki békét és szabadságot nyerünk, mellyel hozzájutunk ahhoz a mozgástérhez, ahol bűntudat nélkül, örömmel élhetünk!

Csides Kata szexuálpszichológus szakértőnk véleménye:
A dependencia eredete nagyon összetett és mély probléma. Sokan ragadnak bele az örök gyermek szerepébe, mert képtelenek felelősséget vállalni a saját életükért. Az önismeret teljes hiánya egy dolog, a belső érzelmi ellenállás a változás irányába pedig a másik. Sokan zsarolják érzelmileg a párjukat, mivel azt hiszik, hogy ezzel célt lehet érni. Ehhez az állapothoz társul egy állandó játszma a - "Ments meg". Benne van a tanult tehetetlenség és az állandó csodavárás is. Folyamatosan fejleszteni kell önmagunkat. Ennek első lépcsője a valóságnak megfelelő önismeret, végcélja pedig az autonómia.