sztriptíztáncosnő VV Alekosz VV Szandika Való Világ erotikus tánc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ValóVilág húszéves szilikoncsodája már az első este felkavarta a villa állóvizét, és egy sztriptízt lejtett a nézők által megszavazott játékosnak, Alekosznak.

Alekosz egy mesébe képzeli magát, ahol Gigi a hercegnő. A baj csak az, hogy Giginek mások az elképzelései, és az ég világon semmit sem akar a villa Okostojásától. Már egyszer Olivér lebeszélte az ostromról, de Szandika konkrétabban fogalmazott: "Őszintén? Figyelj fiam... most hagyd abba!" Nos, igen, ő már látta a műsorokból, hogy Gigit nem mozgatja Alkeszkosz - ahogy a nagyszájú Szilikoncica szólítja a srácot.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB


Talán Szandika lesz a villa amorózójának következő áldozata? Egy biztos, Anikóra sosem hajt majd, mert ahogy elmondta, a két mellén kívül semmi nőieset nem lát a lányban. Szandika tegnap, miután kicsit akklimatizálódott, azonnal teljesítette küldetését: az öltáncot. Nem volt semmi, megvolt az első villantás is: félmeztelenül hergelte Alekoszt, aki nem hitt a szemének. A meséje szoftpornóvá változott, majd egymás mellett hajtották álomra a fejüket.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB

Érdekes egyébként, hogy a lányok sokkal jobban örültek a szilikoncsoda érkezésének, mint a fiúk. Béci például miután meglátta a tévében a lányt, gúnyosan kérdezte, hogy mi lesz, ha "ez" kerül be? Béci egyébként érdekes fickó, a szó pejoratív értelmében. László szerint mindig kimondja, amit gondol, szerintünk egy kicsit visszavehetne az arcából. Sajnos más szemében a szálkát is, a magáéban a gerendát sem látja meg. Magasröptű beszólásai, mint például: "Az az izé ferdetorony" - kiverik a biztosítékot. A napokban ígéri az RTL Klub a live stream beindítását, amivel sokat lendíthetnek a műsor népszerűségén. Holnap az Anyukák kedvencei közül érkezik egy új lakó.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.