Steiner Kristóf: Angyal párducmintás szárnyakkal

Még ki sem világosodott, amikor a Budapest-London járaton ülve egy női hang kezdett ébresztgetni. "Jó reggelt!" - mosolygott rám egy pirospozsgás arc, szinte intim közelségből. A lány ocelotmintás leggingst és ehhez passzoló mellényt viselt, és olyan erős parfümillata volt, mintha egy parfüméria hivatásos terméktesztelője volna. Ekkor még nem sejtettem, hogy egészen más a hivatása az én életemben.

"Te vagy Kristóf, igaz?" - szólt, én pedig még mindig félálomban kipréseltem magamból egy igent, ez pedig - mint utóbb kiderült - felért egy házassági szerződés aláírásával. Detti - mert ez volt a neve - belekezdett az első történetébe, majd a következőbe, majd a sokadikba... szakadatlanul beszélt és beszélt, én pedig eleinte igyekeztem követni őt, ám hamarosan már csak bágyadtan mosolyogtam, míg végül feladtam, és megkértem, hogy hagyjon aludni. Napok óta nem pihentem ki magam: minden éjszakát írással töltöttem a januári lapzárták miatt. Egy darabig gyakorlatilag halottnak tettettem magam, és azon méltatlankodtam magamban, miért nem hagy békén ez a vadidegen, majd álomba bosszankodtam magam. Mire felébredtem, már nem volt mellettem: az utasok szinte mind elhagyták a fedélzetet, így én is felkaptam a kabátomat, és kiléptem a gépből a szakadó hóesésbe.

Egy hét telt el azóta, és nem múlik el nap, hogy ne gondolnék a lányra, aki minden lehetséges eszközzel azt üzente nekem, hogy ezalatt a rövidke idő alatt, amit együtt töltünk, gondoskodjak róla. Szüksége volt rám, én pedig ingerülten kizártam őt a világomból. Egy angyal volt, akit nekem küldött az ég, hogy rájöjjek: hiába ásom bele magam a kabbala bölcsességébe, és zagyválok a kollektív felelősségvállalásról, a mindennapi életben sokkal nehezebb spirituálisnak lenni, mint elméletben. Emlékeztetett arra, milyen óriási különbség van az önzés és a szeretet között. Van egy cédulám odafenn "segítségadás elmulasztása" felirattal. Titokban abban reménykedem, hogy talán eljut hozzá ez az üzenet, vagy hogy olvasva a soraimat valaki a fejéhez kap: "Ó, hiszen én jól ismerem ezt a lányt!", és valahogyan tudtomra adja, hogy nem veszett el az én párducmintás szárnyakat viselő angyalom.