drogfogyasztás Stohl András bíróság autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stohl András tegnapi tárgyalásán újabb információk láttak napvilágot a színész májusi balesetét illetően: kiderült, mennyire volt ittas állapotban mindenki Bucija, és arra is fény derült, hol töltötte a szóban forgó estét.

Tegnap a Pest Megyei Bíróságon hihetetlen drámák zajlottak: a tárgyaláson a műsorvezető mindent elismert, de így is szembe kellett néznie tette következményeivel és a balesetben károsultakkal.

 Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Stohl elmondta azt is, hogy már ittas állapotban, autójában szívta fel a kokaint, majd egy szriptízbárban múlatta az időt - ezt az információt azonban eddig családi okok miatt elhallgatta, hiszen kedvese, Ancsika kiborult volna a hír hallatán, és a média is méginkább ízekre szedte volna őt. A tárgyalás nem kevés kellemetlenséget tartogatott Stohl Andrásnak: a férfi viccelődve az egyik áldozatához, Mirabellához lépett, és nevetve cigarettával kínálta. Mirabella az a lány, akihez a baleset utáni pillanatokban odament, és a hogyléte felőli érdeklődés helyett cigarettát kért tőle. A lány azonban nem tartotta viccesnek a színész próbálkozását, kifakadt, és kiáltozni kezdett vele: "Ez egyáltalán nem vicces! Akkor éjszaka sem volt vicces, és most sem. Bennem huszonévesen több felelősségtudat van, mint benned. Szégyelld magad!" - mondta a lány a Blikk információi szerint. Stohl erre lehajtott fejjel csak annyit tudott mondani: ,,Tökéletesen igazad van!"

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

"Tisztában vagyok a tettem súlyával. Nem azt mondom, hogy börtönbe akarok vonulni, de ha ezt a büntetést méri rám a bíróság, vállalom" - vallotta a színész. Azonban András nem úszta meg ennyivel a tárgyalás kellemetlenségeit. A súlyos sérült Kaincz Pál lánya, Ibolya végigzokogta a tárgyalást, és az is kiderült, akkor este hiába kérte a színészt, hogy hívjon mentőt, Stohlnak esze ágában sem volt, sőt, a mentőt meg sem várva gyalog indult hazafelé. Még így, alkoholos állapotban és kokaintól bódultan, annak ellenére is elvitte a helyszínre érkező párja, Ancsika autóját, hogy az egy hatalmas pofonnal fogadta párját.

Az idős férfi lányát nagyon megviselték a történtek: "Igaz, hogy apámnak már nem kell járókeret vagy bot, de sánta maradt. Hatalmas fájdalmai vannak, azóta sem tud dolgozni" - mondta sírva Ibolya, aki kijelentette, van anyagi követelésük Stohllal szemben. A műsorvezető június 22. óta nem kereste az idős férfit. "A törvény miatt nem látogatom őket, mivel a nyomozás érdekei miatt nem léphetek velük kapcsolatba" - mondta a Blikknek a színész. A tárgyalást márciusban folytatják, akkor ítélet is születhet.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.