SP nem adja alább - győzni akar!

SP díjátadás énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Június 4-én a WestEnd tetőteraszán tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a BRAVO OTTO Show, ahol újra eldől, ki lesz az idei év legnagyobb bálványa.

Tavaly első ízben talált gazdára a BRAVO Idol-díj, amelyet egy olyan előadó vihetett haza és tehetett a polcára, aki kitartó munkával elérte, hogy ne szimplán csak a dalaival lopja be magát a rajongói szívekbe. A díjátadó többi kategóriájával ellentétben itt nem az énektudás, illetve a dalok sikeressége számít: az Idol-trófea nyertesének ugyanis sokat kell tennie azért is, hogy az adott évben az emberek igazi példaképként gondolhassanak rá.


Az első Idol-díj a tavaly három szobrocskával távozó SP-é lett, aki azonban nem éri be egyetlen trófeával: saját bevallása szerint ebben az évben is nyertes szeretne lenni. Krisztián elmondta, hogy számára ez a díj többet jelent, mint egy egyszerű dísz a polcon: "Szerintem soha nem voltam felelőtlen, de tényleg jóval tudatosabb lettem az Idol-díj megnyerése óta. Tisztában vagyok vele, hogy felelősséggel tartozom azokért, akik példaértékűnek tartják a munkámat, ezért azóta próbálok még jobban odafigyelni, hogy ne okozzak csalódást, és érdemes legyek a bizalmukra!" - mondta Krisztián. Az első Idol-győztes azt is elárulta, ő kit tart esélyesnek: "Például az Anti Fitness Clubot, hiszen az AFC az egyetlen olyan magyar zenekar, akik keményen kiálltak a környezetvédelem ügye mellett, és sokat is tesznek azért, hogy a hangjuk mindenhol hallható legyen!" - mondta a tavalyi nyertes.


H.T.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.