Szerelem a legfölsőbb szinteken párkeresés párkereső műsor Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az orosz colos felelőtlen kijelentést tett Alekosz rezidenciáján, méghozzá az ágyban. A rózsaszirmok leszórása kiverte nála a biztosítékot, azt mondta, csalódott a görög amorózóban, és nem vágyik a főhős szívére.

Apa-anya-lánya

Alekosz fantasztikus reggelivel látta vendégül a két menyasszonyjelöltet, ettől függetlenül a hangulat nem volt túl mókás. Olga úgy érzi, mintha az érdi milliomossal egy párt alkotnának, Veronika pedig a gyerekük lenne. Ezen a potenciális arajelölt természetesen nagyon megsértődött. Ha mindez nem lett volna elég, a görög csődör Olgát invitálta az álomrandira.

Tipp! A nyár legtrendibb fürdőruhái képgalériánkban! Katt ide!






Randevú és leánybúcsú

Az álomrandevún a hellén hősszerelmes nosztalgia-vonatozásra hívta Olgát. Közben Veronika sem ment ki a fejéből. Így az utazás előtt még felhívta telefonon a fekete bombázót. Eközben Verához látogatók érkeztek, hogy egy rögtönzött leánybúcsút tartsanak neki, hiszen nem tudni, hogy ő lesz-e a menyasszony vasárnap este. A villában és a vonaton is az orosz colos volt főként a téma, és persze a közelgő házasság.

Tipp! Újra divat a zselécipő! Nézd meg képgalériánkat!




Olga és Alekosz közös napja szinte rémálommá vált. Az érdi Ciceró rezidenciájára visszatérve a párt egy rózsaszirmokkal teleszórt ágy fogadta. A görög dumagép elkezdte lesöpörni a szirmokat az ágyról, mondván, hogy így nem lehet aludni. Az orosz colos ekkor nagyot csalódott Alekoszban, s megsértődött, majd egy felelőtlen kijelentéssel jól megsértette szíve választottját. Bár később még próbálta oldani a feszültséget, nem járt sok sikerrel.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.