reality show Való Világ 5 kiválasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cristofel kiválasztáskor kinyilvánított látszólagos nyugalma csak néhány percig tartott. A kiborult skalpvadász fiú hangos őrjöngés közepette szidta Csabát az udvaron.

Tipp! Meztelenre vetkőztek a villalakók! Kattints a galériáért! (18+)






Szocpol újratöltve - Így már bátrabban vállalnátok gyereket?


A délután a bolondos csapatjátékok jegyében telt. Az első versenyszámban halat, csirkelábat, fagyit és egyéb furcsa állagú élelmiszereket adtak egymás szájába. A másodikban krémesevésben feszegették saját határaikat. A harmadik összecsapásban egy hatalmas boroskannából kellett minél több fröccsöt szívószállal magukba szipolyozniuk. Attilán ezúttal eluralkodott a versenyszellem, lelkesedésének pedig meg is lett az eredménye: az ő csapata nyerte mind a három fordulót. Jutalmul nem is kaptak semmit, viszont legalább jól becsiccsentettek.

A villaszabályzatot megszegve Veronika és Shadi nem hallgatta végig a szerkesztői levél felolvasását, ezért büntetésből össze kellett csomagolniuk minden ruhadarabjukat egy szemeteszsákba, és nem öltözhettek át visszavonásig. Veronika krokodilkönnyek közt nyafogott, hogy nem cserélheti ki a bugyiját. Cristofel azonban megpróbálta azt az egyetlen fehérneműt is lekönyörögni szerelméről, és beinvitálni a D-matracra, de a nyűgös kacsalány inkább tovább hisztizett.

Tipp! Scarlett Johanssont varjak tépik szét! Kattints a galériáért!




A kiválasztásnál aztán robbant a szépfiú. Csaba mindenki legnagyobb meglepetésére ugyanis Cristofelt hívta ki párbajra. Nagy örömében mindenki boldogan ölelgette az izmos fiút, amiért nem az ő nevét mondta ki a kiválasztáskor. Veronika bánatában a fürdőszobában sírdogált, a skalpvadász pedig az udvaron őrjöngött, amiért őt hívta ki Csabika. Vera és Péter gyorsan lecsitította, nehogy újabb bajt kövessen el felindultságában. A tapasztalt valóságshow-veterán ezután még jónéhány tanáccsal ellátta a megszeppent kubait, akit bátorításból egyszerűen egy westernhőshöz hasonlított.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



A párbajból kimaradó villalakók választhattak: ki mellett állnak ki a továbbiakban. Cristofelnek gyenge volt a népszerűségi indexe: csak Vera, Eszter, Péter, Attila és Veronika állt mellé, a többiek Csabát támogatták, kivéve Shadit, Sehert és Annamarit, akik inkább tartózkodtak.

Tipp! Levetkőzött a szexi énekesnő! Kattints a galériáért! (18+)


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.