Szívdesszert francia módra

Isabelle, a kielégítetlen könyvesbolti eladónő azt álmodja, hogy egyik barátnője szívélyesen kölcsönadja neki a pasiját. Azonban amikor az álma az életben is kezd megvalósulni, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Achille, a sármos, de magányos középkorú férfi szomszédjába egy szexis, szerelmi bánattól szenvedő lány költözik, aki kalandra vágyik - ám amikor Achille lépne, a nő a spontaneitás hiányára hivatkozva mindig visszakozik. Egy idős házaspár szakítani készül, mert a feleség ellenállhatatlan vágyat érez más férfiak iránt - végül azonban közösen kitalálnak egy különös megoldást.

A csinos és kapcsolatban élő Amélie-nek a legjobb barátja, Boris vallja be, hogy rettenetesen kívánja őt, és ezen csak egy módon lehet segíteni - ám a megállapodás szerint tökéletes sötétben és hang nélkül zajló légyottra Amélie mást küld maga helyett... Egy fiatal pár teljes őszinteséget fogad egymásnak, ám a kapcsolatuk egy pontján kénytelenek ennek a hátrányával is szembenézni.

Sok-sok apró történet, mindegyik a szerelem és a szex körül forog, és mindegyik szellemes alaphelyzetből indít, amelyet ráadásul a film rendezője értő kézzel ki is tud bontani és le is tud zárni. Az úgynevezett "franciás könnyedség" egy ordítóan nagy közhely, de erre a mozira tökéletesen igaz: nem képzelhetők el A szerelem művészetének történetei ebben a formában máshol, mint Franciaországban. Ráadásul minden lazasága és vidámsága mellett sem csúszik át a film a limonádé kategóriába, a szituációi pontosak, a karakterrajzok a tipizálásuk ellenére cseppet sem felületesek, a párbeszédek pedig takarékosan lényegre törőek. Az egymással csak nagyon lazán kapcsolódó sok kis történetből álló filmmozaik különböző darabjait minden néző különböző mértékben fogja szeretni, de valahol ez is a cél: megmutatni a szerelem sokféle arcát és a szerelem művelésének sokféle lehetőségét.

A filmet rendező, író (és benne szerepet: a Brazíliába utazni készülő hódítót, Louis-t játszó) Emmanuel Mouret-t a francia kritika előszeretettel emlegeti úgy, mint Eric Rohmer és Woody Allen keverékét, és ez a titulus igaznak látszik a magyar mozikba eddig egyetlen filmmel (Csak egy csók) eljutó alkotóra. Az emberi kapcsolatokat és szerelmi viszonyokat főként a szereplői érzékeny párbeszédeiben vizsgáló francia filmlegenda Rohmertől elsősorban a szemléletmódját és módszertanát örökölte Mouret, Woody Allentől pedig a szarkasztikus és önironikus humorát. Sőt, a frappáns, idézhető aforizmákra való hajlamát is, hisz a film rögtön ezzel a szöveggel indít: "Nincs szerelem zene nélkül", majd egy narrátor komplett kis szerelemelméletet fejt ki a zene és az emberi lélek kapcsolatának szellemes boncolgatásával.

Az ilyen filmekre szoktuk azt mondani a moziból kijőve: "Soha rosszabbat!". Ha pedig A szerelem művészete a szórakoztatáson kívül még néhány kósza gondolatot is elindít a szerelemről a nézők fejében, akkor minden bizonnyal tökéletesen eléri a célját.