VV5: Attila Verát viszi ki párbajozni

VV5 Vera valóságshow villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Attila mellett senki sem volt biztonságban az utolsó napokban. Seri megbántotta a jelrakással, Csaba régóta az ellenfele, Vera viszont olyan balhékat generált körülötte az elmúlt napokban, hogy az egész villa zengett. Attila végül úgy döntött, hogy Verát viszi ki párbajozni.

Fotó: Szabó Balázs
Fotó: Szabó Balázs

Kattints a képre a galériáért!


Az összefoglaló eseményei

Seherezádé még mindig azon gondolkodik, hogy Fecó miért vádolta meg őt azzal, hogy ócsárolta Kingát. Attila szerint Fecónak igaza volt abban, hogy gúnyosan, nagy mosollyal az arcán mondta: előző napi párbajellenfele 14 kilót hízott. Seri nem értett egyet. Attila pedig nem szereti, ha Kingát bántják, ezért állt mellé, és hogy végre legyen vége ennek a vitának. Utána viszont Csabával beszélte ki a szőkeséget a hálóban, míg Seri Verával a teraszon tárgyalta ki a kihívás lehetséges kimenetelét.


A villalakók levélben írták meg, kit ajánlanak Attila ellenfelének. Fecó Serit javasolta, Attila pedig elismerte, benne van a kalapban, mert nem várta tőle, hogy ráteszi a jelet. A következő voks Verára, az utána következő pedig Csabára esett. A kiválasztott és az érzékeny lelkű nem bírta ki veszekedés nélkül ennek a feladatnak a végrehajtását sem. Attila szerint Vera fél attól, hogy őt hívja ki, ezért generálja a vitákat, hogy áldozatnak állítsa be magát. Pár perccel később Vera a sajtreszelő keresése közben Attilával és Csabával is alaposan összeugrott. Seherezádé próbálta nyugtatni újdonsült barátnőjét, miközben Vera még Attila nyakába hajolva olvasta rá a bűneit, de nem járt sok sikerrel. A felhergelt lányt sem Fecó, sem Seri nem tudta lecsitítani.

Vera kívánságára Gianni érkezett a villába, hogy feldobja a hangulatot és megtanítsa főzni a lakókat. Több trükköt is megmutatott nekik, de nem mindenki tudta sikerrel elsajátítani a látottakat. A pizzatészta-készítés volt a legélvezetesebb mind közül, kipróbálták, hogyan lehet a levegőbe dobálva nyújtani az olasz specialitás legfontosabb összetevőjét. Attilának nagyon jól ment, pedig sosem próbálta. Mindenki elégedett volt azzal a néhány órával, ami alatt Gianni szórakoztatta a csatatérré vált villa lakóit.



Csaba szerint ha Attila Serit hívná ki, akkor az összeférhetetlen kinn maradna a gyereklelkű lány ellen. Amint a helyes pasi kimondta Vera nevét, újra elindult a sajtreszelő vita, amit már mindenki nagyon unt. Attila szerint Vera direkt akarja lejáratni őt és Csabát, hogy egy esetleges párbaj esetén ő jöhessen vissza. Még Seherezádéval is összeveszett, aki nem állt a pártjára ebben az ügyben, de az érzékeny lelkű szerint ez csak azért történhetett meg, mert nem meri felvállalni a véleményét és fél Attilától. Végül Seri csak kimondta, amit gondol, és az nem a barátnőjét tüntette fel jó színben. Csaba folytatta a feladatot, szerinte Attila őt fogja kihívni. Seri úgy gondolja, hogy ebben az esetben Attila búcsúzhatna a villától. Seri ki akar állni Vera mellett, mert sokat jelentett neki, hogy kiáll mellette a párbaja előtt és alatt. Utána beszélgetett is vele a teraszon és békésen elmondta neki a véleményét.


Vera Fecót meghívta egy tisztázó beszélgetésre a nyugiszobába. A dumgaép elmondta, hogy féltékeny volt a lányra, amikor jóban volt Attilával, és egyre több időt töltött Seherezádéval a kampány alatt. Fecó megígérte, hogy segíteni fog Verának, ha újra párbajra kell mennie. Attila közben Serin keresztül próbálta lenyugtatni Verát, szerinte ő az egyetlen ember, akire hallgatna. Az összeférhetetlen nem akar többet veszekedni, jó hangulatban szeretné eltölteni az utolsó napokat, ezért próbálta meggyőzni Serit, hogy beszéljen a barátnőjével és győzze meg, hogy fejezze be a konfliktusok gerjesztését.

Tipp! Hazakísértük Kingát a párbaj után. Kattints az exkluzív képekért!





A kihíváson történt

Attila örül neki, hogy kevesebb ideje maradt arra, hogy kigondolja, kivel menjen párbajozni. Azt mondta, nem bírja ezt a feszültséget, a lányok sokkal jobban bírták korábban ezt az időszakot, és ha tovább tartana, az összes haja kihullana.

Attila a riportszobában elmondta, cseppet sem örül a párbajnak, mindig is félt tőle, de tudta, hogy el kell jönnie egyszer ennek az időnek is. Csak reménykedik benne, hogy jó döntést hozott és nem nyúl mellé.

Tipp! A világ leghíresebb férfi testei! Kattints a galériáért!







Vera már más eset, vele hullámzó viszonyt ápol a kiválasztott, hol nagyon szeretik, hol pedig gyűlölik egymást. Mostanában az utóbbi az aktuális, ezért nagy az esély rá, hogy ő lesz a párbajellenfele.


Attila és Csaba már régóta két ellenpólust képviselnek, sokan kettejük párbaját várják hónapok óta. De vannak időszakok, amikor még ők is képesek kijönni egymással, az utóbbi napokban épp ezek egyikét élik. Ettől függetlenül még rákerülhet a zöld kendő, hiszen sosem lesznek kebelbarátok.

Attila talán soha nem izgult annyira, mint azokban a percekben, amikor el kellett mondania kihívó beszédét. Kihangsúlyozta, hogy olyan embert választott, akivel szemben visszajöhet. Először Serihez szólt és elmondta, hogy mennyire rosszulesett neki a lány kiválasztó jele, emiatt akár rá is kerülhet a kendő. Csabát azzal szembesítette, hogy azért jött vissza a párbajokról, mert egyfajta mártírszerepet öltött magára és a napokban rájött, hogy ez nem volt véletlen, Csaba ugyanúgy taktikázott, mint ő maga vagy Péter. Attila szavai akkor voltak a legindulatosabbak, amikor Verához szólt és ráolvasta hibái, bűnei nagy részét, egészen addig, míg meg nem szólalt a gong. És ekkor Vera megkapta a zöld kendőt.


Forrás: ValóVilág.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.