Alekoszt tönkretették a nők és pszichológushoz jár

betegség nők harc Való Világ 4 Alekosz influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A görög hős képtelen egyedül megbirkózni azzal a hatalmas lelki teherrel, amit Betty és Tünde akasztott a nyakába. A folyamatos őrlődés és idegeskedés olyan méreteket öltött az okostojásnál, hogy súlyosan megbetegedett, és képtelen kikeveredni az influenzából.

Tipp! Könnyekkel végződött a Megasztár 6 első döntője. Kattints a galériáért!



"Hosszú ideje kínoznak az influenza tünetei, pedig szinte egyáltalán nem szoktam megbetegedni. Ezt egyértelműen annak tudom be, hogy a nők tönkretettek. Betty és Tünde legyengítették az immunrendszeremet, az őrlődések teljesen kikészítettek, képtelen vagyok kezelni ezt a két nőt, szétcincáltak!" - fakadt ki az Új Ásznak Alekosz, akinek lelki megpróbáltatásai komoly fizikai tünetekké fajultak.

Fotó: TV2
Fotó: TV2



"Folyamatosan lázas vagyok, ízületi fájdalmaim vannak, alig tudok felkelni az ágyból, és lefogytam két kilót. Úgy érzem, csak arra van szükségem, hogy jó ideig ne lássam sem Bettyt, sem Tündét, ez lehet a gyógyír a betegségemre" - mesélte a napilapnak az okostojás.

A VV4 egykori nyertese ráadásul betegen hajlamosabb is a költekezésre, hiszen azzal kárpótolja magát a szenvedései miatt, hogy százezreket szór el, akár egy nap alatt. "Legutóbb egy drága számítógépet vettem magamnak, pedig nem is terveztem ilyen nagy kiadásokat. A betegség hozta meg a végső döntést, hogy elszánjam magam erre a komoly beruházásra, ezzel is könnyítve a lelkemen" - folytatta a valóságshow-hős, aki úgy érzi, ismét szakember segítségére lesz szüksége.

"Sajnos jelenleg nincs egyetlen ember sem, akivel megbeszélhetném a problémáimat. Régebben már igénybe vettem pszichológus segítségét havi egy alkalommal, és most újra eljött az ideje. Havonta háromszor látogatom meg a lélekgyógyászomat, aki sokat segít" - tette hozzá.

Forrás: Stop.hu

Tipp! Képek a 80-as évek szexi bombázójáról, régi és friss fotók. Kattints a galériáért!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.