Egymásba szeretett a Megasztár két énekese - Élő adásban beszélnek majd a kapcsolatról

Nagy Kristóf Bozont Nagy Adri Megasztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont nem titkolja tovább érzéseit, a Megasztár két énekesét ugyanis összehozta a közös munka, de úgy döntöttek, a verseny végéig nem akarják komolyabbra fordítani kapcsolatukat.

Tipp! Így tölti szabadidejét a gyönyörű énekesnő. Kattints a galériáért!


Úgy tűnik, újabb szerelem szövődött a Megasztár színfalai mögött. Gigi és Benji után Nagy Adri és Bozont is közelebb került egymáshoz. "Egyelőre nem beszélhetünk semmi komolyról, ugyanis a verseny mellett időnk sem lenne egymásra. Már régebben ismerjük egymást, mert ugyanott próbáltunk a verseny előtt. Emlékszem, az első pillanatban felfigyeltem rá. A Megasztár miatt most több időt tölthetünk egymás társaságában, aminek nagyon örülök. Sokat szoktunk beszélgetni és nevetni. Az a bizonyos vibrálás is megvan közöttünk, de a verseny miatt egyelőre barátok maradunk" - mondta a huszonnégy éves Adri a Borsnak.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Bozont számára sem közömbös a szép lány, de ő sem szeretne a verseny ideje alatt komolyabb kapcsolatba kezdeni. "Nekem sem közömbös Adri. Csinos, szép lány és a közös hangot is hamar megtaláltuk. Ebben az is szerepet játszott, hogy évek óta ismerjük egymást, most inkább csak elmélyült a kapcsolatunk. A szerelemnek viszont most nincs itt az ideje" - tette hozzá Bozont, aki azt ígérte a Borsnak, hogy a péntek esti élő adásban őszintén beszél majd Adrihoz fűződő viszonyáról.

Tipp! Még mindig elképesztően szexi az újra szingli szupermodell! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.