Vastag Csaba díjátadás Fonogram-díj Mahasz Vastag Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mások mellett Bródy János, a FreshFabrik, a Kiscsillag, Yonderboi és a Kerekes Band is Fonogram-díjat kapott a magyar zenei gálaesten kedden a Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala Vastag Csaba és Vastag Tamás Őrizd az álmod című száma lett, az életműdíjat Horváth Attila kapta az eseményen, amelyet a Magyar Televízió élőben közvetített.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) által rendezett díjátadón tizenhárom hazai és öt külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat. Az év hazai daláért folyó versenyben a közönség szavazatai döntöttek. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma Bródy János Az Illés szekerén című korongja lett, a hazai modern pop-rock album kategóriában a FreshFabrik Mora című lemeze futott be, az év hazai alternatív albumának a Kiscsillag Néniket a bácsiknak! című anyagát választották.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kerekes Band (Kattints a képre a galériáért!)

Az év hazai elektronikus zenei produkciójának Yonderboi bizonyult, az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma a The Idoru Time című munkája lett. Az év hazai szórakoztató zenei albuma Szenes Iván Hosszú az a nap című hanghordozója, az év hazai gyermekalbuma Halász Judit Apa, figyelj rám című lemeze lett, az év hazai felfedezettje pedig az Ozone Mama. Az év hazai jazzalbuma kategóriában Alapi István niXFaktor című CD-je győzött, az év hazai nép- vagy világzenei albuma a Kerekes Band What The Folk!? című produkciója, az év klasszikus vagy kortárs komolyzenei albuma Hortobágyi László és a Gáyan Uttejak Orchestra Entransociety-je lett. Az év dalának Vastag Csaba és Vastag Tamás Őrizd az álmod című számát választották.

Idén is díjazták azon külföldi kiadók lemezeit, amelyek a hazai piacon is jelen vannak: díjat kapott a Nickelback, Adele és a Kasabian albuma is. A gálaesten életműdíjat kapott Horváth Attila szövegíró.

Fellépett az Első Emelet, a FreshFabrik, a Kowalsky meg a Vega, a Lord, a Magashegyi Underground, a Magna Cum Laude, Majka és a Hooligans, Palya Bea, SP, Takács Nikolas, valamint Tóth Vera és Kökény Attila.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Halász Judit (Kattints a képre a galériáért!)

A Fonogram-díj valamennyi kategóriában egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon. A könnyűzenei kategóriákban egy zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, a Fonogram Bizottság tagjai szavaztak, illetve az előző évben realizált eladási darabszámok alapján alakult ki a jelöltek névsora.

A Fonogram - Magyar Zenei Díjat - Arany Zsiráf díj néven - a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díjra az elismerés odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.